Angol Foci

Eldőlt, Vincent Kompany távozik a Manchester Citytől

Tegnap este utolsó mérkőzését játszotta a belga védő a Manchester City mezében, 11 év után int búcsút.

A 33 esztendős bivalyerős középpályás 2008-ban szerződött a Hamburgtól a Manchester Cityhez, ahol rögtön kulcsemberré vált, majd rövidesen csapatkapitánnyá lépett elő. Az elmúlt 11 évben négyszer hódította el a Premier League trófeáját, két FA-Kupa és négy angol Ligakupa-győzelemmel büszkélkedhet.

1

A Manchester City tegnap 6-0-ra múlta felül az FA-Kupa döntőjében a Watford csapatát, amivel az első klub lett az angol futball történelmében, amely a szigetország mindhárom trófeáját megszerezte egy szezonon belül. Kompany elképesztően hálás az eddigiekért és büszkén áll tovább.

“Számtalanszor elképzeltem már magamban, milyen lesz ez a nap. Őszintén szólva, az utóbbi 1-2 évben már tudtam, hogy rövidesen eljön. A Manchester City mindent megadott nekem, amire egy futballistának szüksége lehet. Megpróbáltam annyit visszaadni, amennyi csak lehetséges.”

Kompany május 6-án sorsdöntő (és egyben szemkápráztató) gólt szerzett a Leicester City ellen, amivel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy klubja megvédte bajnoki címét.

“Itt az idő, hogy én elköszönjek. A Manchester City egy különleges klub, aminek csillogó jövőt jósolok. Soha nem felejtem azt a vendégszeretet, amikor először besétáltam a székház ajtaján. A szurkolók támogatása elképesztő volt mindig is, a jó időkben és még inkább a rosszabb periódusokban. Mindig erőt adtak nekem, amikor bajban voltam és arra inspiráltak, hogy soha ne adjam fel.”

Fel