Connect with us

Magyar Foci

El-selejtező – Az AS Romát kaphatja a Debreceni VSC

El-selejtező – Az AS Romát kaphatja a Debreceni VSC


Ha továbbjut az első fordulóból, akkor az egyik legjobb csapattal, a végső győzelemre is esélyes AS Romával találkozik a Debreceni VSC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második körében.

    Az európai szövetség (UEFA) nyoni központjában tartott szerdai sorsoláson az is kiderült, hogy a hajdúságiak idegenben kezdenék a párharcot, s a visszavágón fogadnák a tavaly Bajnokok Ligája-elődöntős gárdát, ha előbb túljutnak az albán FK Kukësi együttesén.
    A másik két magyar csapat, a Fehérvár FC és a Budapest Honvéd kiemeltként várta a sorsolást: előbbi az izlandi Breidablik és a liechtensteini Vaduz, utóbbi az azeri Sabai és a román Craiova párharcának győztesével találkozhat a selejtező második fordulójában, amelyben mindkét magyar gárda otthon játszaná az első felvonást. A kispestiek esetében – a Bozsik Stadion építése miatt – ez a Vasas új létesítményét, az Illovszky Stadiont jelentené. A fehérváriak kedden a montenegrói FK Zetát, míg a fővárosiak a litván Zalgiris Vilniust kapták ellenfélül az első kör sorsolásán.
    Az első kör első mérkőzéseit július 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A második forduló játéknapjai július 25. és augusztus elseje.
    Mindhárom magyar csapatnak négy párharcot kell nyernie a 48 csapatos csoportkörbe jutáshoz.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci