Connect with us

Magyar Foci

Egységesítik a DVSC szervezetét

Egységesítik a DVSC szervezetét


Egységesítik a DVSC szervezetét: július 1-től egy cégben működik tovább a Loki labdarúgócsapata és akadémiája, illetve az egyesület kézilabdacsapata és a kézilabda akadémia – jelentette be Szabó Péter, a DVSC Zrt. igazgatótanácsának elnöke hétfőn sajtótájékoztatón a Nagyerdei Stadionban.

    A sportvezető hangsúlyozta, hogy a szervezeti egység kialakításával hatékonyabbá válik az egyesület munkája, és gazdaságilag is stabilabb lesz az egységes DVSC.


    A négy terület összevonásával létrejövő “egy közös DVSC-t” Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. eddigi ügyvezetője fogja irányítani. Róka Gézától, aki 11 évig vezette a DVSC-t megválnak, Makray Balázsnak, a Loki-akadémia eddigi ügyvezetőjének a munkájára pedig a DVSC igazgatóságában ezután is számítanak – jelezte az igazgatóság elnöke.


    Ábrók Zsolt azt mondta, óriási feladat és felelősség az egységes DVSC irányítása, a célja pedig olyan egységes DVSC brand kiépítése, amellyel hosszú távon versenyképesek lehetnek, és ami hozzájárul a szakmai és gazdasági stabilitáshoz.


    Kérdésre válaszolva Szabó Péter jelezte: most a legfontosabb, hogy az NB II-ből feljusson a labdarúgócsapat az NB I-be, majd ott sikeresen szerepeljen, amihez további változtatások is kellenek majd.

Fotó: dvsc.hu




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Magyar Foci