Kézilabda

Egész meccses hajrá, a végén szűk egy gólos szegedi siker

Óriásit harcolt a MOL-PICK Szeged, négygólos hátrányból állt fel egy nehéz meccsen, végül 30-29-re győzött a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 12. fordulójában az ukrán bajnok Motor Zaporizzsja ellen.

A szegediek számára szinte teljesen tét nélküli volt a találkozó, hiszen az már korábban eldőlt, hogy nem végezhetnek a másodiknál rosszabb helyen a csoportjukban, az elsőségre pedig már csak minimális matematikai esélyük volt. Ezzel szemben az ukrán csapatnak rendkívül fontos volt a két pont megszerzése a rájátszásba kerüléshez.
    Mindez látszott is az első félidőben, mert a vendégek az első perctől kezdve jobban összpontosítottak. A 12. percben már 6-3-ra vezettek, sőt öt perccel a szünet előtt 9-14 volt az állás, végül a Szeged némileg fel tudott zárkózni az első félidő végére. A hazaiaknak nem volt értékelhető kapusteljesítményük, és szinte minden poszton akadt gyenge periódusuk az első felvonásban.
    A szünet után Juan Carlos Pastor vezetőedző kapust cserélt, Mirko Alilovic állt be Marin Sego helyére. Ennek ellenére továbbra is őrizte előnyét a pontosabban, hatékonyabban kézilabdázó Motor Zaporizzsja. A 47. percben Bánhidi Bence gólja a szegedi klub ötezredik találata volt a legrangosabb európai sorozatban, amelyben a csapat – 1996-os bemutatkozása óta – a 16. idényét tölti.
    A hazaiak a tét nélküliség ellenére nem adták fel a küzdelmet, egy 4-1-es sorozattal sikerült egyenlíteniük. Ellenfelük fáradni látszott, ezt a leggyakrabban Mario Sostaric tudta kihasználni, vezérletével a magyar bajnoki címvédő az 51. percben először vette át a vezetést.



    Három perccel a vége előtt emberhátrányba kerültek a házigazdák, és újfent az ukránok vezettek, a következő két gólt viszont a Szeged szerezte, és mivel a vendégek utolsó támadását kivédekezte, a mostani idényben ötödik alkalommal győzött egytalálatos különbséggel.
    A vendégcsapat legeredményesebb játékosa az orosz Igor Szoroka volt, aki mind a nyolc lövését gólra váltotta.
    A kilenc győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel rendelkező Szeged jövő szombaton az előző idényben ezüstérmes francia HBC Nantes vendége lesz, a nyolc sikerrel és négy vereséggel álló Telekom Veszprém pedig vasárnap a fehérorosz Meskov Breszt csapatát fogadja a BL csoportkörében.MTI


MOL-PICK Szeged – HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 30-29 (12-15)
Férfi kézilabda, VELUX EHF Bajnokok Ligája, B csoport, 12. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 3200 néző. Vezeti: A. Konjicanin, D. Konjicanin.
MOL-PICK Szeged: Sego – Sostaric 9/3, Canellas, Gaber, Blazevic, Bodó 7, Sigurmannsson 3/3. Csere: Alilovic (kapus), Balogh 1, Maqueda 3, Bánhidi 3, Källman 1, Bombac 3, Zsitnyikov. Vezetőedző: Juan Carlos Pastor.
Motor Zapirozzsja: Komok – Kubatko 1, Paczkowski 3, Malasinskas 2, Babicsev 5, Puhovszkij 7, Soroka 8/3. Csere: Terekov, Kirejev (kapusok), Kus, Sinkel, Doroscsuk 2, Buinenko, Gyenyiszov 1. Vezetőedző: Patryk Rombel.
Hétméteres: 7/6, ill. 3/3,
Kiállítás: 8, ill. 16 perc.

Fel