Connect with us

Labdarúgás

Eb-selejtezők – Mégis bosnyák kapitány marad Prosinecki

Eb-selejtezők – Mégis bosnyák kapitány marad Prosinecki

A bosnyák szövetség kérésére visszavonta lemondását Robert Prosinecki, így továbbra is ő irányítja az ország labdarúgó-válogatottját.

    A horvát szövetségi kapitány vasárnap azt követően jelezte távozási szándékát, hogy csapata 4-2-re kikapott Örményországban Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Kedden azonban visszavonta lemondását, miután a szövetség arra kérte, hogy maradjon, és teljes támogatásáról biztosította.

M


    “Biztosak vagyunk benne, hogy az edzőváltásnak jelen pillanatban nem lenne pozitív hatása. Még mindig reális esélyünk van az Európa-bajnoki részvétel kiharcolására” – áll a szövetség közleményében.


    Prosinecki elárulta, hogy nehéz döntés volt elállni korábbi elhatározásától:
    “Nem volt könnyű, hiszen mindig kitartok a döntéseim mellett. – mondta. – Könnyű lenne elfutni és azt mondani, vége. De úgy határoztam, maradok, és bízom benne, hogy tudunk még fordítani a dolgok alakulásán.”

M


    Az 50 éves szakvezető tavaly január óta irányítja a bosnyák válogatottat, amely hat forduló után hét ponttal negyedik helyen áll a J csoportban az olaszok (18), a finnek (12) és az örmények (9) mögött. Októberben hazai pályán a finnekkel, idegenben a görögökkel találkozik a bosnyák csapat. Ezt követően az olasz együttest fogadja, majd Liechtensteinben zárja az Európa-bajnoki selejtezősorozatot. A hatos csoportból az első két helyezett biztosítja helyét a jövő évi kontinensviadalon.

Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás