Connect with us

Labdarúgás

Eb-pótselejtezők – Bulgáriában kezd a magyar válogatott

Eb-pótselejtezők – Bulgáriában kezd a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatottnak először Bulgáriában kell győznie a jövő évi Európa-bajnokság pótselejtezőinek sorsolása alapján, majd siker esetén az izlandi-román párharc nyertesével csaphatna össze az Eb-részvételért.

    Pénteken az is kiderült, hogy ha március 26-án Bulgáriában győz Marco Rossi együttese, akkor öt nappal később Budapesten fogadhatja következő ellenfelét a kijutásért.


    “Bulgária ugyan mögöttünk áll a világranglistán, de erős csapatról van szó, amely saját közönsége támogatását élvezve játszhat ellenünk. El kell végeznünk ezt az extra munkát, hogy ott lehessünk a részben budapesti rendezésű Eb-n” – idézte Marco Rossi szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség Twitter-oldala.


    “Ez egy rendkívül fontos mérkőzés, melyhez felelősségteljesen fogunk hozzáállni. Nem foglalkoztunk előzetesen azzal, mi lenne számunkra a legjobb – idézte Georgi Dermendzhievet, a bolgár válogatott szövetségi kapitányát a topsport.bg című oldal. – Nem szabad eufóriába esnünk és a múlttal foglalkozunk. Kielemezzük az ellenfelet annak érdekében, hogy a játékosok minél jobban fel tudjanak készülni. Tény, hogy van esélyünk, amit szeretnénk kihasználni. A magyar labdarúgás folyamatosan fejlődik, jól játszik a válogatottja, de ennél jóval részletesebben meg kell ismernünk. Nem szabad, hogy feleslegesen örömködjünk, nem éghetünk meg Magyarország ellen”.


    A Nemzetek Ligája eredményei alapján a B és D divízióban kialakult a pótselejtezők négyes mezőnye, így ott csak azt kellett kisorsolnia a görögök Európa-bajnok csatárának, Angelosz Hariszteasznak, melyik elődöntő győztese legyen a finálé házigazdája. Az A divízióból viszont csupán Izland nem jutott ki a kontinensviadalra, így ott a C-ből kellett feltölteni a mezőnyt: a 2004-es Eb-döntő hőse pedig elsőként Izraelt húzta ki, ami azt jelentette, hogy az a csapat maradt a C divízióban és játszik Skócia vendégeként az elődöntőben, míg Magyarország mellett Bulgária és Románia átkerült az A-ba. A Nemzetek Ligája sorrendje alapján utóbbi játszik Izlandon, a magyarok pedig Bulgáriában.


    A magyar válogatott négy éve pótselejtezőn harcolta ki a részvételt. Amennyiben ez most is sikerül, két csoportmérkőzését a múlt pénteken átadott Puskás Arénában játszhatja, a harmadikon pedig Németország vendége lesz Münchenben.

  A pótselejtezők elődöntőinek párosítása:


    A divízió:
Izland-Románia
Bulgária-Magyarország
    B divízió:
Bosznia-Hercegovina – Észak-Írország
Szlovákia-Írország
    C divízió:
Skócia-Izrael
Norvégia-Szerbia
    D divízió:
Georgia-Fehéroroszország
Észak-Macedónia – Koszovó


    Az elődöntőket március 26-án rendezik, a finálékat pedig 31-én.

Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás