Kézilabda

Döntetlen Egyiptom ellen, nagyot küzdve megvan a továbbjutás

A Magyarország-Egyiptom világbajnoki csoportmérkőzés 4. fordulójában 18 órakor kezdődött a Royal Arénában Koppenhágában.

Részletes tudósítás a mérkőzésről:

A mérkőzés első 10 percében nagyon gyors játék alakult ki mindkét csapatnál, Mikler remek formában védett, Bodó rendkívül gólerősen játszott. A 6. percben 5-2-re vezetett válogatottunk, majd a 10. perc végére 8-4-re alakult az állás, ennél az állásnál David Davis a Veszprém csapatának vezetőedzője, aki egyben a Egyiptom csapatának szövetségi kapitánya is, időt is kért. Próbálta összeszedni csapatát, ez sikerült is mert 8-5re alakították az állást, de a 12. percben Lékai földről elengedett lövésével 9-5-re vezetett a magyar nemzeti csapat. Nagy László rendkívül jól irányította a védekezésünket, Illyés Feci is nagyszerűen küzdött. A mérkőzés ezen szakaszában a belső hármas védő falunkkal a Bánhidi, Illyés, Nagy Laci hármassal ,nem nagyon tudott mit kezdeni az egyiptomi csapat,

D__YT20190116005
Fotó:MTI

Érdekes módon a széleket nem próbálták meg kihasználni. Zeinelabeden az egyiptomi balátlövő, aki eléggé hasonlít a Reál Madrid balhátvédjére Marcellora, legalábbis a haja, kétszer is gyönyörű szépen átlőtte a magyar falat. Veszélyes átlövőik semlegesítésére Dzsamali is megérkezett a védőfalba. 9-6-os állásnál a 16. percben a védekezésünk még jobban feljavult, háromszor nem tudtak velünk mit kezdeni az északiak. Támadásban a belső hármasunk a Nagy László Lékai és Dzsamali nem tudott annyira hatékonyan támadni, mint amikor Bodó volt a pályán. Kétszer is passzív támadás veszélyébe kerültünk. Az egyiptomiak védekezése feljavult, jól állították meg támadóinkat.

D__YT20190116002
Fotó:MTI

A 18. percben Nagy László zsenialitása újra 3 gólra növelte előnyünket. 10-11 méterre is kimentek Lacira az egyiptomiak és a jól befutó Dzsamalinak bepasszolva szereztünk gólt. A következő támadásból Dzsamali újabb gólt szerzett, talpról középről 10 méterről talált be az ellenfél kapujába. Sajnos jól tartották magukat az egyiptomiak is. A jobb átlövőjük góljával, 11-9-re alakították a mérkőzés állását. A 20. percben Bókát állították meg szabálytanul 7 méterest kaptunk, amelyet Hornyák sajnos fölé dobott. Khaled sorozatban lőtt két góljával felzárkóztak 11-10 – re az Egyiptomiak. A magyar edzői stáb gyorsan időt is kért. A jobb átlövő pozícióba Ancsin került a pihenő Nagy Laci helyére. Sajnos Balogh Zsolt sérülése miatt, a jobb átlövő posztunk nem annyira erős mint az előző mérkőzéseken volt. A 22.perc végén Lékai helyett Császár lépett pályára az irányító poszton. Dzsamali sajnos a 23. percben megsérült. A sérülés elég komolynak tűnt. Sipos és a a csapat gyúrója segítette le Dzsamalit a pályáról. Helyette Bodó tért vissza a pályára. Mindez 11-10-es állásnál történt.

A 24. percben egyenlített Egyiptom Sanad révén, 11-11 volt az állás. Sajnos Ancsin teljes üres járatban kézilabdázott, eladott labdája volt, nem találta a ritmust. 25. percben Egyiptom átvette a vezetést 12-11 volt az állás. A mérkőzés ezen szakaszában teljes indiszponáltságban játszott a csapat, Bodó adott el labdát, Bóka hagyott ki szélről ziccert. A 27. percben 13-11 re alakult az egyiptomiak vezetése. Sajnos eléggé szétesett mind a támadó, mind a védekező játékunk, és 5 gólt kaptunk zsinórban. Csoknyai időt kért.

A 28. percben Hornyák a jobb szélről hagyott ki egy ziccert, egyszerűen nem tudtunk gólt lőni. Eltayar az egyiptomi kapus teljesen lehúzta a rolót játékosaink előtt. A 10. perc óta csak 3 gólt szerzett a válogatottunk. A 28. perc végére 14-11-re módosult az állás.

Cseréltünk, visszajött Nagy Laci és Lékai. Lement Császár és Ancsin. Bal szélre pedig bejött Juhász, Bóka helyett. A 29. percben Lékai 10 méterről a földről talált be, 12-14-re alakította az állást. Nagyon kellett! Az utolsó percben a két magyar labdaszerzést követően Nagy Laci szerzett két ziccer gólt, és kialakult 14-14-es félidői eredmény. Az utolsó másfél percben 3 gólt szereztünk. Lékai és Nagy Laci szuper volt a félidő végén.

Dzsamali számára véget ért a VB, mert az első diagnózis szerint elülső keresztszalag sérülést szenvedett.

Zeinelabeden szerzett vezetést az egyiptomiaknak, majd szabálytalankodott a védekezés közben az érte kapott 7 méterest Császár kihagyta, majd a kipattanót belőtte 15-15-re módosult az állás. A 32. perben Illyést kiállították, és az egyiptomi 9-es könnyedén lőtt gólt, 16-15-re vezetett Egyiptom. A meccs 24. percében Elderaa a jobb átlövő posztjáról tört be a magyar kapu felé, és 17-15-re módosította az állást. Nem jól kezdtünk a második félidőben, Nagy Laci két labdát is eladott. A 35. percben Juhász hagyott ki ordító ziccert. Lékai betörését csak szabálytalanul tudták blokkolni ami hét méterest ért volna, de nem adták meg, csak szabaddobást ítéltek. Közben Egyitpom újabb gólt szerzett, és háromra növelte a különbséget. Juhász újabb ziccert hagyott ki, Eltayar nagyon jól védett. A 37. percben már 4 góllal vezetett az ellenfél, 19-15 volt az állás Egyiptom javára. Bánhidi is ordító nagy ziccert hagyott ki.

A 38. percben Nagy Laci harcolt ki hét méterest.Császár magabiztosan értékesítette a büntetőt, szépen elcunderozta Eltayar jobb lába mellett. 19-16 volt az állás. Magyar labdaszerzést követően a 39. percben Lékai gólpasszából Sipost talált be a kapuba, 19-17 módosult az eredmény. Feljavult a védekezésünk, a 39. percben újabb magyar labdaszerzést követően Nagy Laci hagyott ki ziccert. Mikler helyett Székely állt a kapuba, és bravúrral mutatkozott be a 41. percben. Az egyiptomiak nyitott védekezésre álltak át, messze kijöttek a magyar belső hármasra, folyamatosan szabálytalankodtak az egyiptomiak, és Nagy Laci a 43. percben fantasztikus átlövéssel egy gólra csökkentette hátrányunkat. Sajnos az ellentámadásban Nagy Lacit kiállították két percre. Semmi baj, legalább pihenhetett.

Az emberelőnyt kihasználva Sanad talált be a jobb széléről, 20-18-ra alakítva az egyiptomi vezetést. Hornyák hagyott ki ziccert a 45. perc elején. Kiállítottak egy egyiptomit arcra ütésért. A 45. percben 21-18-ra alakították az állást, Shebi talált be. 46. percben Bodó gólpasszából Bánhidi dobott beállós ziccert, 21-19 volt Egyiptomnak. Sajnos Zein újból betalált 22-19-re vezetett az ellenfél. 47. perc elején Bodó fantasztikus átlövéssel 10 méterről talált a kapuba, 22-20 volt az állás. Nagy Laci jött vissza és azonnal labdát is szerzett, a lerohanás végén Lékai talált a kapuba, 22-21-re alakult az állás. Mikler visszajött és azonnal labdát fogott, majd Lékai passzából Sipos egyenlített ki -22-22. David Davis időt kért. Négy gólt dolgozott le a mérkőzés ezen szakaszában a magyar válogatott.

D__YT20190116012
Fotó:MTI

A második félidő első szakaszában 5 ziccert hagytunk ki. A 49. percben Sebi talált be, aztán jött Lékai és egyenlített azonnal, ráadásul emberelőnybe kerültünk a Lékai elleni szabálytalanság miatt. Elmasryt állították ki. Nagy Laci szerzett labdát, Egyiptom lehozta a kapusát, és Sipos gólpasszából Ligetvári talált az üres kapuba. Újra vezetett Magyarország 24-23-ra. Az 50. percben Sipost is kiállították, a nyakánál fogva rántotta le az egyiptomi irányítót. Sajnos jogos volt az ítélet. Hetest kaptak az egyiptomiak ,és Elakmar belőtte a hetest, Miklernek sikerült hozzáérnie. 24-24-re egyenlítettek.

Emberhátrányban az 52. percben Bodó újabb 10 méteres átlövés góljával vezettünk 25-24-re, de sajnos Khaled kiegyenlített 25-25. Az 53. percben Lékai adott el egy labdát, de közben szerencsére kiegészült a magyar válogatott, Sipos visszatérhetett a pályára. Eldera nem tudott hibázni, újabb góljával 25-26-ra vezettek az Egyiptomiak. Bodó az 54. percben kiegyenlített, Nagy Laci passzából talált be. 26-26 volt az eredmény.

Megérkeztünk a hajrához Eissa rendkívül gyors gólt szerzett, újra vezetett Egyiptom 26-27. Egyiptom rendkívül durván védekezett, Nagy Lacit a nyakánál fogva rántották le, mégsem kapott kiállítást. Az 55. perc végén sikerült kiegyenlítenünk Bóka révén 27-27. Magyar labdaszerzést követően az 56. percben újabb Nagy Laci gólpassz, Hornyák középről értékesítette a ziccert. Újra vezetett válogatottunk 28-27.

Ekkor már csak három és fél perc volt a mérkőzésből. Az 57. perc végén Lékai ütközött Sanaddal a jobb szélen, 7 méteres kaptak az Egyiptomiak. Mikler helyett Székely állt a kapuba. Sajnos kiegyenlítettek 28-28. Az 58. percben sajnos Lékai adott el egy labdát. Az ellentámadásban Zein talált be, 28-29 volt Egyiptomnak. Az 59. perc elején Nagy Lászlót leütötték, és ember előnybe kerültünk. Az emberelőnyt kihasználtuk, Nagy Laci révén gyönyörű gólt lőttünk ziccerből- 29-29.

Az utolsó percben sajnos Zein újra betalált középről ,10 méterről lőtt a kapuba, 29-30. Rossz csere miatt újabb 2 perces kiállítást kapott Egyiptom, kettős emberhátrányba kerültek. Lékai kiegyenlített fél perccel a meccs vége előtt, és 30-30 lett a mérkőzés végeredménye. Hatalmasat küzdöttünk, és ezzel továbbjutottunk a középdöntőbe.

Nagy Laci, Lékai és Bodó rendkívül jól játszott!

Magyarország-Egyiptom 30-30 (14-14)

https://www.facebook.com/kezivalogatott/videos/1922070411248094/

Fel