Connect with us

Tenisz

Dohai tenisztorna – Fucsovics a nyolcaddöntőben

Dohai tenisztorna – Fucsovics a nyolcaddöntőben


Fucsovics Márton sikerrel vette az első fordulót, és bejutott a nyolcaddöntőbe az 1,1 millió dollár (333 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.

    A világranglista 46. helyezettje nem sokat pihenhetett múlt heti, rotterdami menetelése óta, ahol a selejtezőből indulva bejutott a vasárnapi döntőbe. Ott remek helytállással kikapott a nyolcadik helyen álló orosz Andrej Rubljovtól, majd hétfőn utazott el Katarba.


    A nyíregyházi teniszező kedden a szerb Dusan Lajoviccsal (27.) csapott össze a komplexum második számú pályáján, pályafutása során először. A 30 éves rivális 3:3-nál elvette a magyar Davis Kupa-válogatott vezérének az adogatását, aki viszont rögtön visszabrékelt, majd 6:5-nél három szettlabdát elszalasztott. Ennek ellenére nem roppant meg, és a játszmát lezáró rövidítésben hamar 4-1-re ellépett, végül pedig 55 perc alatt szettelőnybe került.


    A folytatásban a 29 éves magyar három bréklabdát hárított adogatóként, majd másodszor is sikerült elvennie a sokat bizonytalankodó belgrádi riválisának szerváját. Lajovic ezután már nem jutott el bréklehetőségig, Fucsovics pedig fogadóként nyerte meg a meccset úgy, hogy mérkőzéslabdánál kiváló ritörnt ütött, melyet az ellenfél csak a vonalon kívülre tudott továbbítani. A találkozó 1 óra 40 percig tartott.


    Fucsovics a nyolcaddöntőben a háromszoros Grand Slam-bajnok svájci Stan Wawrinkával (20.) vagy a dél-afrikai Lloyd Harrisszel (84.) csap össze.
    
    Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
    
Fucsovics Márton-Lajovic (szerb) 7:6 (7-3), 6:3
Dzsaziri (tunéziai)-Gombos (szlovák) 6:2, 7:5
    korábban:
Evans (brit)-Chardy (francia) 6:4, 1:6, 6:2
Pospisil (kanadai)-O’Connell (ausztrál) 6:3, 6:4




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Tenisz