Autó-Motorsport

David Schumacher is Keszthelyi Vivien ellenfelei között a Forma-3-as ázsiai sorozatban

A korábbi Forma-1-es pilóta Ralf Schumacher fia, David is benevezett abba a Forma-3-as ázsiai versenysorozatba, amelyben Keszthelyi Vivien is rajthoz áll

A két fiatal pilóta több mint egy éve alkot egy párt a civil életben, s a Pinnacle Motorsport keddi közlése szerint a 17 éves David Schumacher lesz az egyik versenyzőjük az F3-as sorozatban. A szerelem minden határt áttör és ez igaz David és Vivien kapcsolatára is. Érdekes lesz ha véletlenül egymást lökik majd ki valamelyik rajtnál.
  

Képtalálat a következőre: „david schumacher keszthelyi vivien”
Fotó: Twitter


    Keszthelyi Vivienről novemberben derült ki, hogy a neve szerepel az idén induló W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozat szűkített nevezési listáján. Az indulókat később jelentik be, harminc országból több mint százan jelentkeztek, közülük első körben 55-nek maradt esélye a részvételre.
    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is hitelesített ázsiai F3-as bajnokság naptárában kilenc verseny szerepel, az első öt helyen végző pilóta pedig szuperlicenc pontokkal fog gazdagodni. Az első három versenyt pénteken és szombaton Thaiföldön, Buriramban rendezik, ahol Keszthelyinek a versenyt megelőző két napon lesz először alkalma arra, hogy teszteljen a BlackArts Racing által biztosított versenyautóval. Forrás:MTI

Fel