Connect with us

Labdarúgás

Bolgár-magyar – Nego: be kell tartanunk a taktikát

Bolgár-magyar – Nego: be kell tartanunk a taktikát

A magyar labdarúgó-válogatott keretébe először meghívott Loic Nego szerint csak a taktikát követve lesznek képesek nyerni csütörtökön Bulgáriában az Európa-bajnoki pótselejtezőn.

    A MOL Fehérvár FC francia származású játékosa a nemzeti csapat hétfői edzése előtt azt mondta, boldog volt, amikor Marco Rossi szövetségi kapitány meghívta a válogatottba, és nagy megtiszteltetés lesz számára, ha pályára is léphet.


    “Nyilván nagy motivációt jelet, hogy kijutás esetén akár a világbajnok franciák ellen is pályára léphetnék, ugyanakkor egyelőre csak a csütörtöki mérkőzésre figyelek, én is és a csapat is” – fogalmazott a szélső védőként és középpályásként is bevethető labdarúgó.


    Elmondta, a taktika betartása mellett eltökélt játékra lesz szükség az idegenbeli összecsapáson.  


    A Szoboszlai Dominik kényszerű távolmaradására vonatkozó kérdésre úgy felelt: bár a középpályást remek játékosnak tartja, nélküle is jó és erős válogatott a magyar.


    “Apró részleteken fog múlni a siker, nyilván szeretnék játszani, de egyelőre nem tudom, lehetőséget kapok-e a szövetségi kapitánytól” – jelentette ki Nego, aki elmondása szerint a három- és a négyvédős rendszerben is jól érzi magát.


    A játékos előtt a múlt héten nyílt meg a lehetőség arra, hogy a magyar válogatottban szerepeljen, miután a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség enyhítette a honosításra vonatkozó szabályait.


    Nego 2019. február 14-e óta magyar állampolgár, de eddig azért nem léphetett pályára a magyar nemzeti együttesben, mert korábban szerepelt tétmérkőzésen a francia U19-es és U20-as válogatottban is, ez pedig kizáró ok volt az országváltáshoz. A 29 éves szélső védő, aki tíz éve játszott legutóbb a francia utánpótlás-válogatottban, 2013-ban érkezett Magyarországra, amikor az Újpesthez szerződött, majd egy rövid angliai kitérőt követően tért vissza a lila-fehérekhez, 2015 nyara óta pedig jelenlegi csapatát, a Fehérvárt erősíti. Nego korábban már többször kinyilvánította, hogy ha a szabályok lehetővé tennék, szívesen szerepelne a magyar válogatottban.


    Az MLSZ hétfőn bejelentette, hogy a zalaegerszegi Babati Benjamin nem utazik az októberi mérkőzésekre, mivel a hétvégi bajnokin megsérült, és a vizsgálatok alapján nem lesz bevethető a jövő heti találkozón sem.


    A magyar szövetség korábban azt is közölte, Sallai Rolandnak a szófiai összecsapást követően kell csatlakoznia a Freiburghoz, a kapus Gulácsi Péternek pedig a vasárnapi, Szerbia otthonában sorra kerülő Nemzetek Ligája-mérkőzés után kell visszautaznia Németországba. Ez azt jelenti, hogy az Oroszország elleni, jövő szerdai NL-találkozót mindketten kihagyják.


    A két futballistának azért kell korábban távoznia a nemzeti csapattól, hogy a karanténszabályt betartva pályára tudjanak lépni klubcsapatuk következő bajnokiján.


    A vírushelyzet miatt Marco Rossi együttese elveszítette egyik legjobbját is, mivel a Red Bull Salzburg úgy döntött – a vonatkozó FIFA-szabályt kihasználva -, nem engedi el Szoboszlai Dominikot a válogatottba, mert a klub három labdarúgója is megfertőződött.


    A csütörtöki szófiai, és a vasárnapi belgrádi találkozó után a magyarok jövő szerdán játszanak Moszkvában a Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás