Connect with us

Bajnokok Ligája

BL-selejtező – Rebrov: készen kell állnunk minden szituációra

BL-selejtező – Rebrov: készen kell állnunk minden szituációra

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint az a legfontosabb, hogy a Ferencváros minden szituációra készen álljon a Dinamo Zagreb ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján.

A stratégiát megváltoztatjuk, mert a hazai összecsapás más taktikát igényel” – jelentette ki az ukrán szakember, de a szakmai részletekbe már nem kívánt belemenni, nehogy felfedje kártyáit a rivális előtt. – “Az első meccsen volt már olyan, hogy vezetett az ellenfél, akkor jól reagált a csapat, amelynek most is készen kell állnia minden szituációra.”

F


    Rebrov az MTI érdeklődésére elmondta: a horvát bajnok a Ferencváros eddigi legerősebb riválisa a szezonban, és elsősorban a rivális támadójátékát tartja kiemelkedőnek. Ugyanakkor hozzátette: a futball nemcsak támadásból áll.


    “Nem foglalkozom az esélyekkel. A Valletta ellen mi voltunk a favoritok, mégis nehéz párharc volt, a Ludogorec ellen a rivális volt az esélyes, mégis továbbjutottunk” – mondta a tréner azzal kapcsolatban, hogy a zágrábi 1-1-es döntetlennel a zöld-fehérek várják kedvezőbb helyzetből a keddi találkozót.

Képtalálat a következőre: „rebrov ferencváros”
Fotó: MTI


    “Nekem minden meccs ugyanolyan fontos. Persze a Ferencváros 24 éve nem szerepelt a BL főtábláján, ez pluszt ad a mostani meccs fontosságához” – mondta Rebrov.


    Az edző kitért az OTP Bank Liga elmúlt két idényében gólkirály Davide Lanzafame hétfői távozására is. Szerinte a játékosok jönnek és mennek, ami normális egy klub életében, és ez nincs másként a Honvédhoz visszatérő olasz csatár esetében sem.

M


    A Ferencváros játékosa, Tokmac Nguen azt emelte ki, hogy nagyon jó csapat ellen játszanak, de idegenben is megvoltak a gólszerzési lehetőségeik, itthon pedig szeretnének még támadóbb szellemben futballozni.


    “Mindenki boldog lenne, ha továbbjutnánk” – jelentette ki a kenyai származású norvég támadó, aki az egyik legjobb edzőnek tartja Rebrovot, akivel eddig dolgozott.


    A visszavágó kedden 20 órakor kezdődik a Groupama Arénában, a párharc továbbjutója pedig már mindenképpen valamelyik kupasorozat csoportkörében játszhat. A győztesre a norvég Rosenborg vagy a szlovén Maribor vár a BL-selejtező utolsó körében, míg a vesztes a litván Suduvával vagy az izraeli Makkabi Tel-Avivval csap össze az Európa-liga főtáblájáért.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Bajnokok Ligája