Connect with us

Bajnokok Ligája

BL elődöntő visszavágó: Fantasztikus drámai meccs után, döntőben a Tottenham

BL elődöntő visszavágó: Fantasztikus drámai meccs után, döntőben a Tottenham


Amszterdamban az Ajax csapata a Tottenham gárdáját fogadta a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágó mérkőzésén. Az első mérkőzésen Londonban a Spursnek nem sikerült legyőznie a hollandokat, ráadásul egy gólos hátránnyal kellett pályára lépniük a Johan Crujff Stadionban.

Meccs

Hihetetlenül jó mérkőzést vívott a két csapat, sokak szerint minden idők egyik legjobb elődöntője volt. Az első félidőben a hátvéd de Ligt góljával szerzett vezetést a hazai csapat és már kettő gól volt összesítésben az Ajax előnye. Jól játszottak a hollandok, egyre másra vezették a szebbnél szebb támadásokat és a 35. percben Zlyech kapásból lőtt góljával már 2-0 volt a mérkőzés eredménye, összesítésben pedig már 3 gól volt a Tottenham hátránya.

1

A második félidőben a londoniak teljesen más ritmusban kezdtek el játszani, Pochettino mester felpaprikázta a csapatot és elhitette a fiúkkal, hogy meg lehet fordítani ezt a párharcot. A Harry Kane sérülése miatt csapatba kerülő Lucas Moura mesterhármast rúgott, és az angolok a sírból hozták vissza a döntőbe jutást. Az utolsó gól a 95. perc legvégén született. A Tottenham gárdája ezzel bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol június 1-jén Madridban a tegnap továbbjutott Liverpool csapatával találkozik. Nagyon érdekes hogy kialakult az angol házi döntő és azon az egy meccsen már bármi lehet.

Fotó: Twitter

A meccs hőse egyértelműen a brazil Lucas volt, aki hatalmas győzni akarással és eredményességgel játszott az egész meccsen. Nagyon hasznosan focizott, talán az összes londoni játékos de Son-t külön ki kell még emelni, aki ugyanannyi veszélyt jelentett a kapura, mint a háromszor is betaláló brazil. Eriksen a dán középpályás ma túl sok extrát nem mutatott, de nagyon jól illeszkedett a csapatba és hasznosan szolgálta társait. Az Ajax is megérdemelte volna a döntőbe kerülést, a BL idei kiírásában fantasztikus sorozatot produkáltak és olyan játékosok kerültek fel a nemzetközi futballtérképre, mint Tadic, de Ligt, de Jong.

Csapatok

2

3

4




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Bajnokok Ligája