Bajnokok Ligája

BL: Csodát tett a Liverpool, kiesett a Barcelona

A Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Liverpool csapata a Barcelona alakulatát fogadta az Anfield Roadon. Nem túl jó előjelekkel készült a hazai csapat a második felvonásra, mert nélkülöznie kellett Mohamed Salah-t és Naby Keitát, valamint Firminot. Az első meccsen elért három gólos győzelem magabiztossá tette a katalánokat, talán túlságosan is.

A Liverpool hamar megszerezte a vezetést Origi révén. A gól után kezdett éledezni a Barca, és Messinek több gólhelyzete is adódott. A legnagyobbat azonban elhibázta és sokat veszélyeztetett a hazai gárda. Nagyon jól védekezett a Pool és sok labdát is szereztek, amikből több jó lerohanást is bemutattak. A katalán szárcsapat próbált higgadtan játszani de Cakir bíró elég rossz felfogásban nyúlt többször a meccsbe. Sergio olyan szabálytalankodásért kapott sárga lapot, amit igazából el sem követett. Fabinho végig nagyon idegesen focizott sokat reklamált, és csakis a török játékvezetőnek köszönheti, hogy pályán tudott maradni.

1

A második félidőt jobban kezdte a Liverpool és nagyon hamar kiegyenlítették összesítésben a párharcot. Wijnaldum beállt Robertson helyett és kettő gólt szerzett a semmiből. Hihetetlen volt de igaz, az egyiket lábbal a másikat fejjel. A fejes gólnál akkorát emelkedett a holland, hogy az egész Barca védelem csak nézett felfelé, és persze Ter Stegen is. Innentől egy új meccs kezdődött. Ebben az új meccsben a Liverpool bizonyult jobbnak, mert Origi újabb találatával már az angoloké volt a továbbjutás. Egy gyorsan elvégzett szöglet okozott veszélyt és vesztet a Barcának, mert Origi révén belőtte negyedik gólját is a Pool. A meccs végén már a Barcelona nem tudott megújulni, és végül megérdemelten jutott a BL döntőbe a Liverpool.

2

3

4

5

5

A Barcelona csak magának köszönheti a kiesést mert nagyon gyengén fociztak, különösen Jordi Alba volt formán kívül. Messi a negyedik gól után már szinte nem is futott, teljesen leblokkolt a katalán csapat. Ezzel együtt a Liverpool előtt le a kalappal mert nem adta fel és végig sokkal jobban hitt a sikerben vagyis a továbbjutásban. Érthetetlen, hogy ha nincs Messi zsenialitás akkor nincs Barcelona jó játék és eredmény sem. Intő jel volt már a Barcának a bajnokságban történtek is, simán kikaptak a Celta Vigótól és nem voltak ma eléggé ott fejben a pályán, ezért kapták a negyedik gólt is. Mindenki várta Messitől a csodát, azonban ez ma elmaradt, legalábbis a katalánoknak, nem így az angoloknak, akik megmutatták, hogy soha ne add fel és akkor nyersz. Ők pedig nyertek és továbbjutottak, és ott lesznek Madridban júniusban.

Fel