Bajnokok Ligája

BL-döntő: A Liverpool kulcsfiguráinak nyilatkozatai

Az ünneplés közepette a BL-győztes csapat legfontosabb szereplőit rögtön mikrofonvégre kapták, az ő nyilatkozataik következnek.

Jürgen Klopp:

“Ez a csapat elképesztő, nagyon megérdemelte ezt a sikert. Voltak pillanatok, amikor együtt szenvedtünk, sokszor ők jobban szenvedtek, mint én. Nagyon boldog vagyok, személyesen nekem, a játékosaim, a családom miatt hihetetlenül fontos ez a trófea. Láttak már ilyet? Nem ez volt életünk meccse, sokat tanulunk is ebből, de erre lesz majd időnk még. Mindenki odatette magát, a kapusom például emberfelettit művelt. Nem volt rajtunk extra nyomás a tulajdonosok által. Normális helyzetben ilyenkor még félig részeg lennék, most meg egy üveg hideg vizet ittam meg. Élvezni akarom a sikert!”

Meccs

Mohamed Szalah:

“Végre! Hihetetlenül boldog most mindenki és örülök, hogy ma már 90 percig a csapat hasznára lehettem. Az egész csapat sikere ez, nem 1-1 emberé, hatalmas elismerés a kollektívának. Végre a VAR is a segítségünkre volt! Fel sem tudom fogni, honnan jutottam el ide, Egyiptomból, egy kis faluból indultam el Kairóba szerencsét próbálni és ma itt vagyok… Köszönök mindent!”

Trent Alexander-Arnold:

“Nem ez volt a leglátványosabb döntő, de kit érdekel…? Mi arra fogunk emlékezni, hogy megnyertük. Mi érdemeltük meg a leginkább ezt a trófeát, vérbeli liverpooliként pedig ez még nagyobb öröm. Felejthetetlen élmény, ami miatt érdemes feláldozni oly sok mindent!”

Divock Origi:

“Sohasem gondoltam volna, hogy ilyen szinten kulcsfigurává lépek elő. Nagyon örülök a csapat sikerének, megérdemelte mindenki, aki ezért dolgozott. Köszönöm a családomnak és a Liverpoolnak, hogy részese lehettem ennek az estének!”

Jordan Henderson:

“Mindent kárpótolt a mai nap! Köszönet a menedzsernek, aki mindent megváltoztatott itt a Liverpoolnál! Különleges atmoszférája lett a klubnak, amióta ő itt van. Büszke vagyok arra, hogy tehettem ezért a sikerért és hogy csapatkapitánya lehetek ennek az együttesnek. Nehéz periódusokat is megéltem itt, de nem adtam fel a reményt és ez a győzelem életem legmeghatározóbb pillanata a gyermekeim születése után. A játékosok, a menedzser, a stáb, a szurkolók, ez közösen mind a mienk!”

Fel