Forma 1-RAJTRÁCS MAGAZIN

Barcelonai teszt 2. nap – A Ferrari és Leclerc szárnyal

A második napon is óriási tempót diktál a Scuderia Ferrari és új pilótája Charles Leclerc.

Borús időben indult az első barcelonai teszt második napja, amelyet rekord gyorsasággal – már egy perccel a start után meg is kellett szakítani, mert a Toro Rosso rookie-ja, Alexander Albon vesztette el a kontrollt az STR14 kódjelű versenygép felett. A thaiföldi pilóta a 4-es kanyar kijáratánál úszott meg, majd sodródott ki a kavicságyba, amiért sokáig volt érvényben a piros zászló.

Az első mért kört a Mercedes ötszörös világbajnoka Lewis Hamilton futotta, majd kicsit később a Ferrari újonc pilótája Charles Leclerc követett. Az olaszok SF90 kódjelű versenyautója a tegnapihoz hasonlóan ma is ellenállhatatlanul és gyorsan rótta a köröket. Leclerc egy órával a tesztnap megkezdése után már az élen volt. A monacói pilóta egyedüliként ment be 1:19 alá. És körideje mindössze 1 tizedmásodperccel volt lassabb, mint Sebastian Vettel tegnapi legjobbja. Nagyon jól dolgozott a többi csapat is, a Red Bullt ma Pierre Gasly vezette, a Mclarent Lando Norris, az Alfa Romeot Antonio Giovinazzi, a Torro Rossot pedig Alexander Albon.

Az előbb felsorolt összes pilóta 50 körnél többet futott. A Haas pilótáját Kevin Magnussent műszaki hiba akadályozta abban, hogy minél több kört tudjon megtenni. Az üzemanyagnyomással voltak problémái az amerikaiak versenyautójának, de így is 33 kört pakolt az új kocsiba. Legjobb ideje 1:19.234. Az Alfa Romeo új versenyzője Giovinazzi is 1:20 alá tudott bemenni.

https://twitter.com/Insidef1/status/1097801913557368833

Délután a Mercedesnél pilóta csere volt, Hamilton helyett Valteri Bottas ült be a vasba, a Renaultnál Daniel Mézborz Ricciardo helyett Nico Hulkenberg körözött tovább. A Renault a délelőtt folyamán mindössze 28 kört tudott teljesíteni. A Williams csapata ma sem tesztelt.

F1, BARCELONA
1. TÉLI TESZT, 2. NAP – AZ ÁLLÁS 15 ÓRAKOR

1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:18.247, 98 kör
2. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1:19.234, 39 kör
3. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 1:19.312, 62 kör
4. Lando Norris (brit, McLaren) 1:19.489, 70 kör
5. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1:19.814, 81 kör
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:19.886, 29 kör*
7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:19.928, 74 kör*
8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:19.947, 25 kör
9. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) 1:20.046, 72 kör
10. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:20.433, 49 kör
11. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:22.601 12 kör

A heti tesztbeosztás:

Fel