Labdarúgás

Barcelona: Újabb lépés a bajnoki cím felé az Alavesen keresztül

A Barcelona csapata a La Liga mai játéknapján az Alaves vendégeként lépett pályára, és 0:0-ás félidő után, végül 0:2-re győzött a katalán sztárgárda.

Ernesto Valverde több meghatározó vagy inkább kihagyhatatlan klasszisát is pihentette. Nem kezdett Messi és Jordi Alba sem, mint ahogy Lenglet és Oscar is kispados volt. Az első félidőben még dadogott a Barcelona támadógépezete, de a fordulás után sorba jöttek a kidolgozott akciók, amelyek közül Alena értékesítette az egyiket, megszerezve ezzel a vezetést csapatának. Jobb oldali beadást követően, Suarez lépte át a labdát amit Alena remekül tett maga elé, majd ballal a jobb alsó sarokba lőtt.

Meccs

A második gólt végül a VAR hozta meg. Történt ugyanis, hogy egy Barca támadás végén a jobb oldali beadást követően Piqué pofozta közelről a kapura a labdát, amit Umtiti segített beljebb, de végül les miatt ezt még nem adták meg. Ami egyébként jogos is volt, de azt senki nem vette észre csak a videóbíró, hogy a beadás követően úgy került Piqué elé a labda, hogy egy Alaves védő kézzel még beleért. Hosszas elemzés után a játékvezető tizenegyest ítélt, amit Suarez végzett el és, a balra vetődő Pacheco kapus keze mellett juttatott a hálóba. 0:2

Csapatok

A Barcelona ezzel óriási lépést tett a spanyol bajnokság megnyerése felé, már csak egy meccset kell hoznia a hétvégén és behozhatatlanná nő előnye az üldöző Atlético Madriddal szemben. Ez a mérkőzés a Levante ellen lesz szombaton a Camp Nou-ban.

Kommentár

Stat

Tabella

Fel