A nap végére nem történt változás az élen, és így Carlos Sainz a McLaren Renault versenyzője autózta a leggyorsabb köridőt.
Vettel elrendezte a Ferrari délutáni programját, a szerelők egyfolytában csinálták az összetört kocsit, de az edzés végéig nem lett kész, így Leclerc ma nem tesztelt. A Scuderia mentette Vettelt, hogy a telemetria szerint műszaki hiba történt, és nem vezetői baki. A Ferrari első kúpját, és oldalszekrényét, valamint első felfüggesztését is cserélni kell.
A Red Bull szorgosan körözött és Verstappen egy órával a kockás zászló előtt már 100 körnél járt. A többi csapat versenyszimulációkat teljesített, főleg azok a versenyzők akik délelőtt is a pályán voltak. Érdekesség, hogy Robert Kubica a Williams pilótája 107 kört tudott megtenni. Rendben van Kubica keze, és kezd alakulni a grove-iak kocsija is.
A Mercedes pilótapárosa 176 kört nyomott le a katalán aszfaltcsíkon, Kimi Raikkönen az Alfa Romeo Racing finn szupersztárja 113 kört teljesített és a nap végére feljött a negyedik helyre. Legjobb körét a piros C4 gumin autózta Kimi.
Itt a Pirelli listája a leggyorsabb körökről és a hozzá tartozó abroncsról.
F1, BARCELONA
MÁSODIK TÉLI TESZT, 2. NAP – VÉGEREDMÉNY
1. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren), 1:17.144, 130 kör
2. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:17.842, 88 kör
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:18.311, 40 kör
4. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1:18.209, 113 kör
5. Romain Grosjean (francia, Haas) 1:18.330, 120 kör
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:18.395, 128 kör
7. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1:18.682, 101 kör
8. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:18.941, 74 kör
9. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:18.943, 102 kör
10. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:19.056, 58 kör
11. Robert Kubica (Williams), 1:19.367,130 kör
12. Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 1:22.597, 72 kör
13. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) idő nélkül, 1 kör
