Labdarúgás

Barcelona – A négyszeres utánpótlás Aranylabdás távozik a klubtól

A Barcelona utánpótlás központjának vitathatatlanul legígéretesebb tehetsége Xavi Simons elhagyja a La Masiát és máshol folytatja pályafutását.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, állás és szöveg
Fotó: PSG

A játékos és édesapja valamint ügynöke Mino Raiola hetekig tárgyaltak az ifjú tehetség jövőjéről. Azonban nem tudtak megegyezni a hosszabbításról, mert a pénz amit a katalánok ajánlottak, túl kevés volt Simonséknak. A Barcelona a 16 éves fiatal tehetségeinek általában ennél jóval kevesebbet ajánl fel, de szerették volna megtartani a kilenc éve velük fejlődő Xavit. Ezért évi 200 ezer eurós fizetést plusz lehetséges bónuszokat kínáltak. A háttérben azonban már ott volt Raiola által hozott PSG ajánlat, ami ennél magasabb összegről szólt.

Képtalálat a következőre: „xavi simons”
Fotó: Twitter

Döntött a több pénz már egy 16 éves játékosnál is, vagy valami más. A Barcelona évek óta nem tud beépíteni senkit a saját akadémiai programjából, és folyamatosan évről évre külföldieket igazolnak. Talán ez is nyomott a latba a döntésnél, hogy nincs igazi perspektíva a nagy csapat felé egy ifjúsági játékosnak Katalónia sztár alakulatánál, csak esetleg a Barca B. Azonban ezt a rivális klubok nem fogják figyelmen kívül hagyni és lecsapnak a tehetségekre még felnőtt csapatban való bemutatkozásuk előtt.

Xavi Simons nyilatkozata
Fotó: Mundo Deportivo

Xavi Simons búcsúja:

A búcsú üzenetében  Xavi azt mondja: „Ma egy nagyon nehéz nap van számomra, mert senki sem szereti a búcsút és kevésbé, ha búcsút kell mondanod annak, ami a családod és az életed volt 9 évig. Soha nem felejtem el, amikor kilenc évvel ezelőtt először vettem fel a Barça inget. Új és izgalmas kalandot kezdek Barcelonán kívül. Nem mondhatok búcsút anélkül, hogy azt mondanám, hogy ennek a klubnak minden dolgozója és hangulata mindig nagyon különleges helyet foglal el a szívemben ”.

Fel