Connect with us

Tenisz

Balázs Attila komoly célokkal vág neki az évnek

Balázs Attila komoly célokkal vág neki az évnek

Grand Slam-torna főtábláján szeretne játszani az idén Balázs Attila, a férfi tenisz világranglista 131. helyezettje.

    “Tavaly az év elején sérült voltam, elég kilátástalannak tűnt minden, ehhez képest összességében pozitívan tekintek most vissza” – mondta szerdán az M4 Sport Sporthíradó című műsorában a 31 éves magyar játékos, aki 2019-ben Umagban döntőt, Budapesten pedig negyeddöntőt vívott, majd sorsdöntő meccset nyert szeptemberben az Ukrajna elleni Davis Kupa-osztályozón. “Előzőleg majdnem kilenc hónapig nem versenyeztem, de éreztem, hogy meccsről meccsre jobban megy a játék, a nyárra elértem a bombaformát, és hat hónapot padlógázzal végig tudtam csinálni.”


    A hallatlanul izgalmas budapesti DK-párharcról Balázs Attila felidézte, sosem játszott 2-2-es állásnál sorsdöntő meccset, így örök emlék marad számára a két nap alatt kiharcolt győzelem Ilja Marcsenko ellen.

Képtalálat a következőre: „balázs attila tenisz”
Fotó: MTI


    “Ezzel megadtuk magunknak a sanszot, hogy idén márciusban selejtezőt vívjunk, amelyre szerencsére idehaza kerül sor Belgium ellen. Ennek igen nagy lesz a tétje, hiszen ha nyerünk Debrecenben, akkor ott lehetünk Madridban az év végi Davis Kupa-döntőn” – fejtette ki hozzátéve, nagy kérdés, hogy az ellenfél legjobbja, David Goffin vállalja-e a játékot, de azért is választották a belgák számára kedvezőtlen salakos borítást, mert akkor talán Goffin el sem jön Magyarországra.


    Ami az egyéni terveit illeti, az MTK játékosa közölte, hamarosan két challenger-tornán indul Thaiföldön, és azért nem az Australian Open selejtezőjét választotta, mert így vélhetően több pontot tud majd gyűjteni.


    “Ha jól sikerül az év eleje, és bejutnék a top 100-ba, akkor főtáblás lehetnék a Roland Garroson. A Grand Slam-főtábla egyelőre kimaradt a karrieremből, és nagy hiányérzet maradna bennem, ha nem jönne össze” – fűzte hozzá.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Tenisz