Connect with us

Bajnokok Ligája

Bajnokok Ligája – Kisorsolták a folytatást, Real Madrid – Barcelona is lehet a négy között

Bajnokok Ligája – Kisorsolták a folytatást, Real Madrid – Barcelona is lehet a négy között

A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig – a nyolcaddöntőben a címvédő Liverpoolt búcsúztató – Atlético Madriddal találkozik a nyolc között a labdarúgó Bajnokok Ligája lisszaboni végjátékában.

    A pénteki sorsolás egyik érdekessége az volt, hogy a koronavírus-járvány előtt már nyolc közé jutott csapatok kerültek össze egymással, az RB Leipzig és az Atlético mellett az Atalanta a Paris Saint-Germainnel. Egyik párharcot sem játszották még le soha a nemzetközi porondon.


    A másik két párharcban olyan együttesek találkoznak majd egymással, ahol még a nyolcaddöntők visszavágóit is le kell játszani. Utóbbi ág különösképpen kegyetlen, hiszen a 13-szoros győztes Real Madrid és a tavalyi angol bajnok Manchester City párharcának továbbjutója az olasz bajnok Juventus és az Olympique Lyon különcsatájának győztesével, míg a spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona és a Napoli összecsapásának továbbjutója valószínűleg a német bajnok Bayern Münchennel találkozik. A Real Madrid 2-1-es hazai veresége után látogat majd az Etihad Stadionba, míg a Juventusnak minimális (1-0-s) hátrányt kellene ledolgoznia hazai pályán. A Barcelona 1-1-es idegenbeli döntetlen után látja vendégül a Napolit, míg a Bayern vendégként nyerte 3-0-ra a Chelsea ellen az első felvonást, így ott a visszavágó formalitásnak ígérkezik.


    A koronavírus-járvány miatt egy rendhagyó “tornán” dől el a BL idei bajnokának kiléte. A továbbjutókról a negyed- és az elődöntőben is egymeccses párharcok döntenek. A portugál fővárosban augusztus 12. és 15. között rendezik meg a négy negyeddöntőt, majd 18-án és 19-én az elődöntőket. A finálé augusztus 23-án lesz.

    A nyolccsapatos torna (Lisszabon) sorsolása:
    Negyeddöntő (augusztus 12., 13., 14. 15.):
    
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol) – Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz)
RB Leipzig (német)-Atlético Madrid (spanyol)
Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol) – Chelsea (angol)/Bayern München (német)
Atalanta (olasz) – Paris Saint-Germain (francia)

    Elődöntő (augusztus 18., 19.):
  
Real Madrid (spanyol)/Manchester City (angol)/Olympique Lyon (francia)/Juventus (olasz) – Napoli (olasz)/FC Barcelona (spanyol)/Chelsea (angol)/Bayern München (német)
RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol) – Atalanta (olasz)/ Paris Saint-Germain (francia)




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Bajnokok Ligája