Bajnokok Ligája

Bajnokok Ligája – Bombaformában érkezik a Tottenhamhez a Manchester City

A Manchester City bombaformában látogat a Tottenham Hotspur új stadionjába a labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő nagy érdeklődéssel várt angol párharcának első felvonásán, kedden.

A City január 29. óta nem szenvedett vereséget, azóta 13 győzelme mellett a Chelsea elleni Ligakupa-döntőt is megnyerte, utóbbiban büntetőpárbajt követően bizonyult jobbnak. Pep Guardiola együttese ráadásul a legutóbbi három bajnoki összecsapásán a Tottenham fölé kerekedett, kétszer vendégként. Igaz, a Hotspur mindkétszer albérletben volt házigazda, ezúttal viszont a múlt szerdán hazai győzelemmel felavatott új stadionjában fogadja riválisát. Nézzük meg a londoniak formáját az alábbi widgeten.

Tottenham


    A londoniak formája kevésbé meggyőző, mint a manchesterieké. A BL-negyeddöntőben ugyan kettős győzelemmel ejtették ki a Borussia Dortmundot, viszont a Premier League legutóbbi hat fordulójában csak egyszer nyertek – a stadionavatón a Crystal Palace ellen. Ebben a periódusban négy idegenbeli összecsapásán maradt alul a Spurs – ellenfelei között volt a Liverpool és a Chelsea -, míg házigazdaként nem bírt az Arsenallal.


    A Manchester City támadója, Rijad Mahrez az európai szövetség (UEFA) honlapjának a negyeddöntővel kapcsolatban elmondta: nagyon nehéz csatára számít, de úgy érzi, készen állnak a feladatra. A Manchester City formája:

City


    „Ismerjük őket, mint ahogyan ők is minket. Sokszor találkozhattunk velük, és a közelmúltban sikerült győznünk” – mondta az algériai játékos a londoni ellenfélről.     Hozzátette: az, hogy a két csapat ennyire ismeri egymást, akár hátrányt is jelenthet. Mahrez kiemelte: erős együttesük van, amit egy kiváló edző irányít, így a végső győzelem is a céljaik között szerepel, de előbb a Tottenhammel szemben kell továbbjutniuk.
    „Hihetetlen lenne számomra, ha BL-t nyernék. Mindig ez a trófea volt az álmom. Amennyiben idén ez mégsem sikerül, akkor majd jövőre összejön” – fogalmazott Mahrez.
    A keddi játéknap másik mérkőzésén a Premier League listavezetője, a Liverpool a portugál bajnokságban második Portót fogadja. Utóbbi pontszáma megegyezik az éllovas Benficával, csak rosszabb egymás elleni mérlege miatt szorul hazai riválisa mögé a tabellán. A Liverpool formája:

Liverpool
    

A Liverpool és a Porto is megnyerte legutóbbi négy bajnoki összecsapását, az egymás elleni mérleget tekintve viszont az angolok vannak fölényben. A hat találkozón a Liverpool még nem kapott ki, három győzelem mellett háromszor döntetlennel zárt, gólkülönbsége 12-2.
    Az előző BL-kiírásban a nyolcaddöntőben mérkőzött meg egymással a két együttes, akkor a későbbi döntős Liverpool 5-0-s idegenbeli sikere rögtön el is döntötte a továbbjutást, a visszavágón belefért az angoloknak a hazai 0-0 is. Sadio Mané három gólt szerzett a portói találkozón, amit pályafutása egyik legjobb mérkőzésének tart.
    „Csapatként játszottunk nagyon jól, támadásban és védekezésben is erősek voltunk” – idézte fel a tavalyi párharc első felvonását a liverpooli futballista. A szenegáli játékos hozzátette: bár jó emlékeik lehetnek a Portóról, ellenfelüknek biztos plusz motivációt ad a visszavágás lehetősége.
    „Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy elbízzuk magunkat. Ami tavaly történt, az már történelem, el kell felejtenünk” – emelte ki.

Porto
    

Kedden mindkét találkozó 21 órakor kezdődik, a londoni mérkőzés játékvezetője a holland Björn Kuipers lesz, a liverpooli találkozón a spanyol Antonio Mateu Lahoz dirigál.

Forrás: MTI

Fel