Connect with us

Autó-Motorsport

Bajnoki címért indul a német gyorsasági motoros-bajnokságban Kovács Bálint

Bajnoki címért indul a német gyorsasági motoros-bajnokságban Kovács Bálint


A bajnoki címért száll harcba idén a német gyorsasági motoros nyílt nemzetközi bajnokság (IDM) Suzuki Cup kategóriájában Kovács Bálint, a H-Moto Team 17 éves versenyzője, aki tavaly harmadikként zárt.

    A csapat pénteki sajtótájékoztatóján a fiatal motoros azt mondta, különleges élmény volt számára 2018-ban megnyerni az országos bajnoki címet az 1000 köbcentiméteres géposztályban, de a sikert csak egy lépcsőfoknak tartja a pályafutásában.
    “A német bajnokság az előző évben nagyon pozitívan indult, az elején elért futamgyőzelmemnek köszönhetően végig versenyben voltam a bajnoki címért, végül aztán harmadik lettem, így az idei évre nem is lehet más a célom, mint a végső győzelem” – jelentette ki Kovács Bálint, aki az előző idényhez hasonlóan ezúttal is a katari nemzeti bajnokságban állt rajthoz a téli felkészülési időszakban, háromszor volt dobogós, összetettben pedig negyedik lett.
    A német bajnokság május közepén, a Lausitzringen kezdődik, és öt versenyhétvége alatt 10 futamot teljesít a mezőny.
    Kelemen Krisztián, a H-Moto Team csapatfőnöke azt mondta, a 2018-as évben “csúcsosodott ki” a csapat elmúlt 10 évben végzett munkája, és kiemelte, a legfontosabbnak azt tartja, hogy minden versenyzőjük épségben teljesítette a szezont.

Fotó: Twitter


    “A pilótáknak az az életük, hogy motorozzanak, de tény, hogy minden alkalommal, amikor a pályára hajtanak, az életüket kockáztatják azért, hogy a nézők jól szórakozzanak” – fogalmazott a csapatfőnök, hozzátéve, hogy a továbbiakban is azon fognak dolgozni, hogy a versenyzőket és a motorsportot “magasabb szintre helyezzék” Magyarországon.
    “Nyitunk az e-sport felé is, mert látjuk és tudjuk, hogy dinamikusan fejlődik, az pedig külön öröm, hogy tavaly meg tudtunk állapodni a Scitec-kel és a Fit4Race-szel, előbbi táplálék-kiegészítőkkel segíti a versenyzőinket, utóbbi pedig a fizikai felkészítésben vállal kulcsszerepet” – tette hozzá Kelemen Krisztián.
    A H-Moto Team pilótái közül Kis Viktória a tavalyi évhez hasonlóan idén is a női versenyzők számára kiírt világkupa-sorozatban indul különböző mexikói pályákon. 
    Távozott a csapattól a 2007-ben Európa-bajnok Győrfi Alen, aki ebben az évben már önállóan folytatja pályafutását, és március közepén 13. lett a több mint 50 fős mezőnyben a világ egyik legnehezebbnek tartott hosszú távú gyorsaságimotoros versenyén, a Daytona 200-on.
    “Az idén az Alpok-Adria Bajnokságban indulok a Superstock 600-as kategóriában, októberre pedig felkérést kaptam az Egyesült Államokba, ahol ismét a daytonai pályán állok rajthoz egy rövidebb távú versenyen, illetve jövő márciusban szeretnék oda visszatérni és ismét részt venni a Daytona 200-on” – mondta az MTI-nek Győrfi. Forrás: MTI




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Autó-Motorsport