Rajtrács

Azeri Nagydíj – Pérez győzött, Verstappen és Hamilton pont nélkül maradt

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíjat, melyen sem az összetettben vezető csapattársa, Max Verstappen, sem pedig a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nem szerzett pontot.

    A 31 éves Péreznek ez pályafutása második futamgyőzelme, a Red Bull-lal pedig az első.


    Pérez mögött a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, az Aston Martin német versenyzője ért célba másodikként, míg Pierre Gasly, az Alpha Tauri francia pilótája harmadikként.


    Az 51 körös futamot sokáig Verstappen vezette, a holland pilóta azonban a 47. körben a célegyenesben bal hátsó defektet kapott, a falnak csapódott és fel kellett adnia a versenyt. Az ezt követő újraindításnál Hamilton nagyot hibázott, és a mezőny végére esett vissza.


    A rajtnál nem történt változás az élmezőnyben, a pole pozícióból startoló Charles Leclerc (Ferrari) megőrizte az első helyet, Hamilton pedig másodiknak, Verstappen harmadiknak sorolt be. A második kör végén Hamilton a célegyenesben megelőzte Leclerc-t, négy körrel később Verstappen, majd Pérez is elment a monacói mellett.


    A 11. kör végén Hamilton kiállt a boxba kerékcserére, Verstappen pedig egy körrel később kapott új gumikat, és az élre állt, mivel a brit címvédő boxkiállása 2-2.5 másodperccel lassabb volt a megszokottnál. Pérez a 13. kör végén járt a boxban, és ő is Hamilton elé ért vissza a pályára.


    A 20. körben Verstappen, Pérez, Hamilton volt az első három sorrendje, aztán a 31. körben Lance Stroll (Aston Martin) kapott nagy sebességnél hátsó defektet, melynek következtében a falnak csapódott. A versenybíróság a baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót, amely a 36. körben engedte útjára a mezőnyt.


    Az újraindításnál Verstappen megtartotta az első helyet, mögötte Pérez és Hamilton száguldott.


    A hajrához közeledve változatlan volt a sorrend a dobogós helyeken, a 47. körben azonban Verstappen a célegyenesben bal hátsó defektet kapott, emiatt a szalagkorlátnak csapódott, és fel kellett adnia a versenyt, melyet egy körrel később piros zászlóval félbeszakítottak.


    Az utolsó három körnek állórajttal vágott neki a mezőny, a startnál pedig Hamilton megpróbált bevágni Pérez mellé, ám elfékezte az első kanyart, kihajtott a bukótérbe és a mezőny végére esett vissza. A leintésig Pérez már nem hibázott, mögötte pedig a kiváló versenyt futó Vettel és Gasly ért célba másodikként és harmadikként.

Azeri Nagydíj végeredmény:

1.Sergio PérezRed Bull-Honda
2.Sebastian VettelAston Martin-Mercedes+01,385+01,385
3.Pierre GaslyAlpha Tauri-Honda+02,762+02,762
4.Charles LeclercFerrari+03,828+03,828
5.Lando NorrisMcLaren-Mercedes+04,754+04,754
6.Fernando AlonsoAlpine-Renault+06,382+06,382
7.Cunoda JukiAlpha Tauri-Honda+06,624+06,624
8.Carlos SainzFerrari+07,709+07,709
9.Daniel RicciardoMcLaren-Mercedes+08,874+08,874
10.Kimi RäikkönenAlfa Romeo-Ferrari+09,576+09,576
11.Antonio GiovinazziAlfa Romeo-Ferrari+10,254+10,254
12.Valtteri BottasMercedes+11,264+11,264
13.Nicholas LatifiWilliams-Mercedes+12,379+12,379
14.Mick SchumacherHaas-Ferrari+14,241+14,241
15.Nyikita MazepinHaas-Ferrari+14,315+14,315
16.Lewis HamiltonMercedes+17,668+17,668
17.George RussellWilliams-Mercedeskiesett
18.Max VerstappenRed Bull-Hondakiesett
19.Lance StrollAston Martin-Mercedeskiesett
20.Esteban OconAlpine-Renaultkiesett


    A vb két hét múlva, Franciaországban folytatódik.

Fotó: Red Bull Racing Honda / Twitter

Fel