Kézilabda

Az IHF változtatni akar a játékvezetés eddigi alapjain

Az IHF a klubvilágbajnokság nyolc mérkőzésén tesztelte az új rendszert, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy négy szem helyett hat szem fogja vizslatni a páylán történteket. A két játékveztős mecsrendszert a jövőben szeretnék átváltani a három játékvezetős formulára.

Valójában a játékvezetői triókat az IHF Super Globe 2020-on kellett volna tesztelni, de a koronavírusjárvány kitörése megakadályozta a két évvel ezelőtti tesztelsét. Most a világszövetség Szabályzati és Játékvezetői Bizottsága tért vissza az ötlethez. Az új elmélet szerint a gól- és mezőnybírók az egyik oldalon tevékenykedtek, a harmadik játékvezető a másik szélen foglalta el a helyét. A két gólbírót és egy mezőnybírót tartalmazó változatot is tesztelték.

Érdekesség, hogy a trióra alakított bírópárosok már nem egy nemzetiségűek, ami nem könnyíti meg a nemzetközi játékvezetés dolgát. Kommunikációs problémák miatt is lehetnek viták és elhúzodhatnak az ítéletek végrehajtásai.

Fotó: privát

Fel