Rajtrács

Az első három pilóta nyilatkozata az időmérő után

Verstappen nyerte az idei utolsó időmérő edzést, Bottas és Hamilton előtt Abu-Dzabiban. Nézzük, hogyan vélekedtek a dobogósok a kvalifikáció után.

Max Verstappen (Red Bull) – 1. rajthely

Nagyon boldog vagyok! Trükkös időmérő volt ez az első pillanattól kezdve. Főleg a pálya utolsó szektora volt érdekes, ott elég könnyű hibázni. De a végére minden összeállt. Nagyon hosszú szezon volt ez, rengeteg futam volt egymás után. Nagyon jó időmérő volt ez a csapatnak, boldog vagyok miatta. A szezon során folyamatosan sikerült közelebb kerülnünk, és voltak pillanatok, amik frusztrálóak voltak. Ennek az eredménynek viszont nagyon örülök. Meglátjuk majd, hogyan megy a futam. Próbálom majd magam mögött tartani a Mercedest, mert nagyon gyors! Viszont jó a végsebességünk. Meglátjuk, mi lesz a futamon.

Valtteri Bottas (Mercedes) – 2. rajthely

Láttuk a harmadik edzésen, hogy a Red Bull, de főleg Max nagyon jó. A lágy keveréket nem igazán tudtuk munkára bírni, és inkább a közepes működött jól nekünk. Ebből a szempontból javultunk az időmérőn, mindent kihoztunk a gumikból. A kör jól sikerült, elégedett vagyok vele, de az autó egyensúlya nem volt tökéletes. Kicsik a különbségek, meglátjuk, mi lesz holnap. Az időmérő végén kezdtem szenvedni az autó elejével, ahogy hűlt a pálya. A Red Bull pedig jobban optimalizálta az autót a kvalifikáció végére, ami sokat számított. “

Lewis Hamilton (Mercedes) – 3. rajthely

Ahogy a hétvégén is többször elmondtam, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek a csapattal újra. Próbálom erősen lezárni ezt a nagyon jó szezont. Eddig tényleg nehéz a hétvége. Meg kellett találnom a ritmust a kihagyás után, és úgy is éreztem, hogy egy kicsit kizökkentem az egy hét kihagyás után. Szenvedtem a hétvége bizonyos részeiben, és az autó egyensúlyát sem igazán találtam meg. Gratulálok Maxnak, nagyon jól zárja le ezt az évet. Nagyon jól teljesített, de remélem, holnap megdolgoztatjuk a pénzéért. Már a futam jár a fejemben, az, hogyan jöhetek előre. Jó érzés az élről rajtolni, de ez így izgalmasabb lesz. Lehet előzni a pályán, de a stratégia is sokat számít majd. A rajt persze fontos lesz, ahogy az első körök is, és az is, milyen etapokat tudunk futni. Megpróbáljuk kitalálni, hogyan juthatunk előre. Nem hiszem, hogy meglepő lesz a taktika. Hosszú egyenesek vannak, hosszú a boxkijárat, lehet, megpróbáljuk egy kiállással teljesíteni a futamot. Meglátjuk. “

Fordítás: M4Sport

The post Az első három pilóta nyilatkozata az időmérő után appeared first on Rajtrács.

Fel