Connect with us

Atlétika

Atlétikai vb – Lengyel óvás Halász ellen, Nowicki is bronzérmes kalapácsvetésben

Atlétikai vb – Lengyel óvás Halász ellen, Nowicki is bronzérmes kalapácsvetésben

A lengyel csapat óvást nyújtott be a kalapácsvető Halász Bence ellen a dohai atlétikai világbajnokságon, és ennek eredményeként Wojciech Nowicki is bronzérmes lett a magyar versenyző mellett.

    A lengyelek Halász Bence első, 78,18 méteres – amellyel megszerezte a harmadik helyet – dobásának érvényességét vitatták, mert szerintük a szombathelyi atléta kilépett. A nemzetközi szövetség (IAAF) közölte: a zsűri újra megnézte a dobást, és igazat adott a lengyeleknek. Úgy döntött, hogy az eredetileg negyedik Nowicki is bronzérmes lesz.


    Halásztól azonban nem vették el az érmet, mert az indoklás szerint a Dobó SE sportolójának további szereplését befolyásolta az első dobás.
    A számot a lengyel Pawel Fajdek nyerte 80,50 méterrel – és lett negyedszer világbajnok -, az olimpiai bronzérmes Nowicki 77,69 méterig jutott.


    Halász Bence az első nagy dobása után – mint nyilatkozta is – kockáztatott, próbált még többet kihozni magából, de négyszer rontott, ötödikre pedig 73,76 métert ért el, amivel hetedik lett volna.


    Az olimpiai bajnok Pars Krisztián 73,05 méterrel kiesett a selejtezőben, és összesítésben a 22. helyen zárt.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Atlétika