Kézilabda

Átadták a Pick Arénát

Átadták csütörtökön a Pick Arénát, Szeged új multifunkciós sportcsarnokát, amely a januári magyar-szlovák közös rendezésű felnőtt férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszínéül szolgál majd.

    Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ünnepségen elmondta, a Pick Aréna a vidék legnagyobb kézilabdacsarnoka, melyhez edzőpálya, és az akadémistákat kiszolgáló létesítmény is kapcsolódik.


    Felidézte, Magyarország 2018 nyarán nyerte el az Európa-bajnokság rendezésének jogát. A magyar építőipar teljesítményét mutatja, hogy két és fél évvel a fővállalkozói szerződés aláírását követően megrendezhették a csarnok átadóját – mondta.


    A miniszter emlékeztetett rá, hogy az arénától néhány száz méterre tavaly adták át Szeged új uszodáját, amely a vízilabdasport otthona.


    Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke kifejtette, a Szegeden folyó szakmai munka az elmúlt években Európa élvonalába juttatta a Pick Szegedet, és az egyesület több mint 400 utánpótlás sportolót is nevel.


    A Pick Aréna Magyarország harmadik legnagyobb csarnoka, melyre minden szegedi büszke lehet – hangsúlyozta.
    A csarnok a szegedi kézilabdacsapatnak, a kézilabdát választó fiataloknak, a sportágat szerető szurkolóknak épült, és nemcsak sportesemények, hanem koncertek, rendezvények helyszínül is szolgál majd – mondta az elnök.


    A szegedi aréna a férfi kézilabda Európa-bajnokságon a szerb, horvát, francia és ukrán csapatok alkotta C csoport küzdelmeinek ad majd helyet január 13-tól 17-ig.

Lehet, hogy egy kép erről: belső tér
Fotó: delmagyar.hu


    Hangsúlyozta, a klub ugyanolyan hangsúlyt helyez az utánpótlás-nevelésre, mint az élsportra. A Pick Szeged jelenleg négy játékost ad a válogatottnak, és bízik benne, hogy a klub akadémiájának köszönhetően a jövőben több magyar játékost tudnak beépíteni a csapatba.


    Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester közölte, minden szegedi büszke arra, hogy a város csapata évek óta a magyar és a nemzetközi élvonalban szerepel. A sportág népszerűségét mutatja, hogy a Pick Szeged a hazai mérkőzésein rendre telt ház előtt játszik.


    Az önkormányzat a kezdetektől fogva támogatja a csarnok építését, két telket biztosított a beruházáshoz, több mint egymilliárd forint értékben – mondta a politikus.


    A 28 390 négyzetméteres alapterületű létesítmény kivitelezője a West Hungária Bau Kft. volt, a szerződés értéke nettó 29,325 milliárd forint. A Hajós Építész Iroda Kft. által tervezett csarnok 8143 férőhelyes. Épült egy külön – magyar bajnoki kézilabda-mérkőzések lebonyolítása alkalmas – edzőcsarnok is, 1500 férőhelyes lelátóval. A kisebbik csarnokban keresztben két edzőpálya alakítható ki. A komplexumhoz kapcsolódik egy 25-30 gyermek középiskolai bentlakásos kollégiumi elhelyezésére alkalmas akadémia, valamint egy 80 fős konferenciaterem is.

Fel