A háromszoros Grand Slam győztes és kétszeres olimpiai bajnok brit teniszező könnyek között jelentette be, hogy a csípője olyan rossz állapotban van, hogy minden versenyszerű mozgással kénytelen lesz felhagyni.
Murray még az Ausztrál Openen elindul, és tervei szerint a Rolland Garros-on is. Az utolsó nagy tornája pedig a Wimbledoni torna lesz.
Így nyilatkozott fájdalmairól:
„Fogalmam sincs, hogy kibírom-e még négy vagy öt hónapig, hogy ilyen fájdalmakkal játsszak. Nem vagyok biztos benne. Szeretnék még ott lenni Wimbledonban, de nem tudom, képes leszek-e megcsinálni – nyilatkozta a brit top játékos, aki hozzátette, eredetileg úgy tervezte, a wimbledoni verseny után fejezi be a pályafutását. – Húsz hónapja küszködök ezekkel az óriási fájdalmakkal. Sok mindent megpróbáltam, hogy javuljon az állapotom és gyógyuljon a csípőm, de semmi sem segített eleget. Határozottan jobban vagyok, mint hat hónappal ezelőtt, de továbbra is nagy a fájdalom. Még mindig megy, hogy egy bizonyos szinten játsszak, de ez már egyáltalán nem az a minőség, mint amire régen képes voltam.”
