Rajtrács

Abu-Dzabi Nagydíj – Verstappen nyerte az idény utolsó versenyét

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a 2020-as Forma-1-es idény utolsó versenyét, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat.

    A mezőny talán a szezon legsimább rajtját hozta össze, az időmérő edzésen is győztes Verstappen könnyedén jött el riválisaitól, a két Mercedesnek, a finn Valtteri Bottasnak és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnak sem volt lehetősége az előzésre.

    A futam során csak a középmezőnyben történt egy-egy izgalmas csata a helyezésekért, elől szinte eseménytelenül telt el az 55 kör, amely végén a 23 éves Verstappen idei második, pályafutása tizedik futamán diadalmaskodott.

    Mögötte sem történt változás, így Bottas a második, Hamilton pedig a harmadik helyen zárt.

    Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője a 14. helyen végzett utolsó versenyén az olasz istálló színeiben.

    Ez volt a negyedik olyan futam a 2020-as idényben, amelyen nem valamelyik Mercedes diadalmaskodott.    

A verseny végeredménye:

Image
Fotó: Formula1

    Az F1 előzetes versenynaptára szerint a következő idény március 21-én Ausztráliában rajtol – a Magyar Nagydíjat augusztus 1-én rendezik -, és december 5-én ugyancsak Abu-Dzabiban zárul.

The post Abu-Dzabi Nagydíj – Verstappen nyerte az idény utolsó versenyét appeared first on Rajtrács.

Fel