Connect with us

Labdarúgás

A WADA 4 évre kizárta Oroszországot a nemzetközi eseményekről, így a tokiói olimpiáról is

A WADA 4 évre kizárta Oroszországot a nemzetközi eseményekről, így a tokiói olimpiáról is

A Doppingellenes Ügynökség (WADA) úgy döntött hétfőn, hogy kizárja Oroszországot a nemzetközi versenyeken való indulásról négy évre, ezért nem lehet majd jelen, mint ország, a nyári olimpián Tokióban (2020) és a téli olimpián Pekingben (2022) , valamint a 2022-es labdarúgó világbajnokságon.

Ez azt jelenti, hogy az orosz zászló és a himnusz nem lesz látható és hallható ezeken az eseményeken, bár az orosz sportolók részt vehetnek, amint ez már korábban is megtörtént a világkupán és az olimpiai eseményeken, csak semleges zászlókkal díszített mezben versenyezve. Valamint bizonyítaniuk kell, hogy nem volt semmilyen kapcsolatuk a doppinggal.

Az Orosz Olimpiai Bizottság székhelye Moszkvában.
Fotó: MARCA

Linda Helleland, az AMA alelnöke azt mondta: “olyan szankciókat akarunk, amelyeket nem lehet megkerülni. A tiszta sportolóknak tartozunk a szankciók legnagyobb erővel történő végrehajtásával.”

Kicsit több mint egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy az orosz sport végleg kijött az alagútból, amit a riói játékok jelentettek az orosz atlétáknak, akiket állami doppinggal készítettek fel a versenyekre. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) korábban engedélyt adott a számítógépes adatbázis hozzáféréséhez, azonban ezt most leállították és a teszteket sem engedélyezik későbbiekben.

Ezért egyhangúlag a WADA hétfőn megerősítette, az Oroszország elleni szankciót és az ország kizárását a nemzetközi versenyekről. Az RUSADA-nak most 21 napja van fellebbezni a határozat ellen, amely minden bizonnyal a Sport Választottbíróság előtt fog majd folytatódni.

Oroszország azonban részt vehet a 2020-as foci EB-n, amelyik eseményen Szentpétervár lesz az egyik helyszín, mivel az UEFA szerint ez nem egyetemes esemény.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Labdarúgás