A MOL Vidi FC honlapján jelentette be, hogy náluk folytatja játékos pályafutását a 48-szoros válogatott védekező középpályás.
Elek Ákos hat és fél év után tér vissza a székesfehérvári csapathoz. A
kazah Kajrat Almati csapatától hazatérő játékost már be is mutatták a vezetők.

„Sosem zártam ki annak a lehetőségét, hogy egyszer majd visszatérjek a Vidibe, ezért is tartottam annak idején fontosnak azt, hogy korrekt körülmények közt távozzak Székesfehérvárról. Sosem titkoltam, még a DVTK csapatkapitányaként sem, hogy nagyon sokat jelent számomra a Vidi, hiszen itt lett belőlem gyerekből felnőtt, itt váltam élvonalbeli játékossá, válogatott labdarúgóvá. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy tagja lehettem a klub első bajnokcsapatának, és arra is büszke vagyok, hogy a Vidi első gólját a BL-ben én szereztem. Tényleg rengeteg szép élmény köt a klubhoz, éppen emiatt is nagyon boldog vagyok, hogy hat és fél év után újra a Vidi játékosa lehetek. Természetesen az elmúlt években folyamatosan nyomon követtem a Vidi szereplését a magyar bajnokságban és a nemzetközi porondon is. Nem levezetni tértem haza, hanem komoly célokért szeretnék küzdeni a Vidivel. A mai napig élénken él az emlékezetemben az első bajnoki címünk ünneplése a belvárosban. Mindenképp újra át szeretném élni azt az ünneplést, de ezen kívül a nemzetközi kupában is szeretnék szép sikereket elérni a Vidivel” – nyilatkozta a molvidi.hu-nak a szerződés aláírása után Elek Ákos.
„Komoly fegyverténynek tartom, hogy újabb magyar válogatott futballistát tudott hazahozni a klub. Ráadásul Ákos tisztában van vele, hogy mit jelent a Vidivel trófeákért küzdeni, hiszen tagja volt az első bajnokcsapatunknak is. Jelentős nemzetközi tapasztalattal bíró, 48-szoros válogatottról van szó, aki bizonyos szempontból más típusú játékos, mint a posztriválisai, ez bővíti a vezetőedző lehetőségeit, egyben pedig tovább növeli a versenyhelyzetet a középpályán. Ebből minden játékosunk profitálhat – nem utolsósorban természetesen a csapat is előrébb léphet. Ákosnak voltak külföldi és magyar lehetőségei is, de a tárgyalások során végig azt éreztem rajta, hogy mivel erős a kötődése a Vidihez, nagyon szeretne nálunk játszani. Többek között ezért sem volt kérdés az, hogy már ő is részt vesz az első szerdai edzésen is” – nyilatkozta első 2019-es igazolásukról a sportigazgató, Kovács Zoltán. Forrás: molvidi.hu
