Connect with us

Vízilabda

A Vasas vízilabdacsapatát támogatja a jövőben az OSC korábbi főszponzora

A Vasas vízilabdacsapatát támogatja a jövőben az OSC korábbi főszponzora

A következő szezontól a VasasPlaket férfi vízilabdacsapatot támogatja az A-Híd Zrt., az OSC Újbuda eddigi névadó főszponzora.

    “Apáthy Endréről köztudott, hogy több sportágat és sportolót is támogat Magyarországon a cégcsoportján keresztül, én magam is régóta jó sportbaráti viszonyban vagyok vele” – idézte az angyalföldi klub közleménye Markovits László klubelnököt. – “A közelmúltban azzal keresett meg, hogy a következő szezontól távozik az OSC-től, de szeretne a vízilabdasportág támogatója maradni, így nyitott lenne arra, hogy a Vasasnál vállaljon szerepet.”


    Markovits hozzátette, az új névadó szponzor csatlakozásával komolyabb lehetőségeik nyílnak majd. A Vasas vezetőedzője az OSC eddigi trénere, Vad Lajos lesz, és bár a végleges játékoskeret a következő hetekben alakul ki, de a tervek szerint több válogatott vízilabdázó is a piros-kékeknél folytatja majd pályafutását.


    “A döntésünkben fontos szerepet játszott, hogy egy nagy hagyományú klubhoz csatlakozunk” – fogalmazott Apáthy, az A-Híd Zrt. tulajdonosa.


    “Az új közös projektünkkel minden adottá válhat ahhoz, hogy a Vasas hosszú évek után újra visszakerüljön a magyar élmezőnybe, magas szintű játéklehetőséget biztosítva egyes magyar válogatott játékosoknak, ami kulcsfontosságú a 2021-re halasztott olimpiai játékok miatt is” – hangsúlyozta.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Vízilabda