Connect with us

Kézilabda

A váci női kézicsapat anyagi gondokkal küzd

A váci női kézicsapat anyagi gondokkal küzd

A Vác női kézilabdacsapata új otthont keres magának, mivel az önkormányzat által 60 százalékkal megemelt bérleti díjat nem tudja kifizetni a Városi Sportcsarnokra.

    A klub pénteken közleményben tudatta, hogy csütörtökön kapott hivatalos értesítést a nagy mértékű emelésről.


    “A kézhez kapott 60 százalékkal emelt árak, és az egyéb kiegészítő szolgáltatások és helyiségek bérleti díj emelkedését jelen állás szerint egyesületünk nem tudja majd finanszírozni, hiszen ezekkel a plusz költségekkel nem terveztünk az előttünk álló idényre” – olvasható a klub honlapján. – “Számunkra teljesen megdöbbentő és elfogadhatatlan, az elmúlt években egyesületünk által teljesen felújított Városi Sportcsarnok (tető héjazat cseréje, nyílászárók cseréje, sportpadló cseréje, eredményjelző cseréje, öltöző felújítás, világítás cseréje, kiszolgáló helyiségek légkondicionálásának beruházása) bérleti díjának ezen mértékű váratlan megemelése.”


    A klub tájékoztatásában arra is kitért, hogy amíg más Pest megyei csapatoknál a többszáz milliós önkormányzati támogatás kevésnek számít, Vácon “folyamatosan csak az lehet a kérdés, hogy 10 vagy 20 millió forinttal járulunk hozzá a város költségvetéséhez, a bérleti díjak befizetésével”.


    A váciak arra is felhívják a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt több támogató is elhagyta a klubot, így nem látnak esélyt a díj megfizetésére.


    “Nincs más választásunk, mint más helyszínt keresni a mérkőzéseink és edzéseink lebonyolítására, ahol kedvezőbb lehetőségek mellett tudnánk szerepelni, és lehet, hogy még értékelnék is, hogy egy nemzetközi kupainduló csapat játszik a csarnokban” – zárta közleményét az egyesület.


    A váciak az ötödik helyen álltak az NB I-ben, amikor a járvány miatt félbeszakadtak a küzdelmek, melyeket lezártnak tekint a magyar szövetség.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Kézilabda