Connect with us

Tenisz

A US Open címvédője csak kondizgat

A US Open címvédője csak kondizgat

A világelsőség a célja Bianca Andreescunak, az amerikai nyílt teniszbajnokság női címvédőjének.

A világranglistán hatodik kanadai játékos tavaly márciusban nyerte meg első tornáját Indian Wellsben, majd otthonában, Torontóban a döntőben verte meg Serena Williamset, aztán New Yorkban – a fináléban ugyancsak az amerikai sztárt legyőzve – begyűjtötte első Grand Slam-serlegét. A szezonzáró októberi WTA-világbajnokságon azonban súlyos térdsérülést szenvedett, s azóta nem vívott tétmérkőzést, közben a versenysorozat márciusban leállt a koronavírus-járvány miatt.

„Egyelőre csak kondizok, itt Torontóban elég nehéz a helyzet, még a parkokat is lezárták. Senki nem tud teniszezni, de még egy padra leülni sem. Úgyhogy egyelőre csak fejben ütögetek” – mondta a 19 éves teniszező.

A kanadaiak első egyéni GS-bajnoka kihagyta januárban az Australian Opent, ami pedig a többi idei Grand Slamet illeti, Wimbledont törölték, a Roland Garrost szeptemberre halasztották, a US Openről pedig júniusban várható döntés.

Nem tudom, mit tartogat a jövő, de továbbra is a maximumot akarom kiadni magamból. Jó lenne még az idén Grand Slamen játszani, mert nagyon szeretném látni magam a világranglista tetején” – tette hozzá Andreescu.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Tenisz