Connect with us

Kézilabda

A Telekom Veszprém – Meskov Breszt mérkőzés utáni nyilatkozatok

A Telekom Veszprém – Meskov Breszt mérkőzés utáni nyilatkozatok


A Telekom Veszprém a férfi Bajnokok Ligájában 28:20 arányú győzelmet aratott a fehérorosz Meskov Breszt csapata fölött vasárnap este a Veszprém Arénában.

Nézzük, hogyan élték meg a meccset a főszereplők.

David Davis: Az első félidőben Ivan Pesic kiemelkedő volt, és nagy gondot okozott nekünk, hiszen alig tudtunk gólt szerezni. Nem voltam elégedett a támadással, de a védekezés rendben volt. A második félidőben aztán sokkal jobban ment a támadás, Mikler Roland elkezdett jól védeni, és a védelmünk is jól működött. Ennek köszönhetően tudtunk sokat futni, és könnyű gólokat szerezni. Nagy problémánk, hogy az utóbbi meccseken nem tudunk jól kezdeni. Ma ez elég volt a győzelemhez, ám a következőt is meg kell nyerni, és abba nem fog beleférni a rossz kezdés. A gólkülönbség is sokat számíthat még. Természetesen még sokat kell fejlődnünk.

Mikler Roland: Az első félidőben Ivan Pesic kiválóan védett, de úgy gondolom, hogy ehhez mi is nagyban hozzájárultunk. A második félidőben egy teljesen más Veszprém jött ki a pályára úgy, mint Szkopjéban. A védekezés nagyon összeszedett volt előttem, így tudtam védeni a lövéseket. Nagyon jó érzés volt a második félidőben a pályán lenni, de fontos, hogy ne csak 30 percig tudjunk koncentrálni és jól játszani, hanem 60 percig. Különösen Kielcében, ahol mind a 60 percre szükségünk lesz a győzelemhez.

Manolo Cadenas: Azt gondolom, hogy egy nagy esélyt szalasztottunk el az első félidőben. Jól játszottunk, és a kapusunk is rendkívül jól védett. Jobban kellett volna játszanunk. A második félidőben a Veszprém egy 3:0-ás rohanással kezdett, valamint mi is bele-bele hibáztunk a meccsbe. Gratulálok a Veszprémnek, hiszen nagyon magas szinten kézilabdáznak. Számunkra ma lehetetlen volt legyőzni őket, mivel nem támadtunk elég jól. 

Vid Poteko: Azért jöttünk ma ide, hogy megszerezzük a 2 pontot. Az első félidőben nagyon jól játszottunk és a kapusunk is kiválóan védett. A második félidőben a támadásaink nem sikerültek túl jól. A Veszprém nagyon jól játszott ma és megérdemelte a győzelmet. Forrás: handballveszprem.hu




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Facebook

Új hírek

Több Kézilabda