Forma 1-RAJTRÁCS MAGAZIN

A Mercedes most még nem szándékozik másolni a Ferrari megoldásait

Első téli teszthét eredményeit összegezve a szakemberek úgy vélekednek, hogy a legjobb autót a Ferrari építette. Ezt arra alapozzák, hogy minden fajta üzemanyagszinttel és az összes gumikeveréket használvam, versenyszimulációs vagy egyéb körözés alatt, a Scuderia autója mutatta a legstabilabb menettulajdonságokat.

Toto Wolfnak feltették a kérdést, hogy mi a véleménye arról, hogy tényleg a Ferrari újításai a legjobban sikerült konstrukciót eredményezték-e, és ha igen lemásolhatják-e a Ferrari első szárnyát?

Fotó: Twitter

„Úgy gondolom, a siker érdekében minden eshetőségre fel kell készülnünk és nyitottnak kell maradnunk akár erre is. Nekünk elég eltérő meglátásaink voltak mint a többi csapatnak, másabb filozófia mellett hosszabbra építettük az autónkat és mindig a saját gondolatainkat használtuk, úgy éreztük hogy ez a legjobb csomag amit kihozhatunk az új szabályokból. Azonban a szabályváltozások miatt mindenféleképpen nyitottnak kell maradni a többiek megoldásaira is, meg kell nézni és ki kell esetlegesen próbálni. Vannak olyan dolgok, mint például az aerodinamikai koncepciók, amelynek ha megváltoztatásán gondolkodunk, akkor nem hetekben mérhető a váltás, hanem hónapokban. Gyakorlatilag egy teljesen új autót kell építeni. „

Nick Chester a Renault technikai igazgatója is ezen a véleményen van. ” Ha úgy alakulnak a dolgok, hogy a mi megoldásaink nem túl működőképesek és új első szárnyat kell terveznünk, az nagyon nehéz helyzetbe hozná a csapatot és igen több hónapig kell fejleszteni és tesztelni mielőtt bevetnénk.”

Fotó: Twitter

Andy Green a Racing Point technikai főnöke hasonlóan közelíti meg a helyzetet, csak az ő aspektusa egy kicsit más. ” Az olyan világbajnok csapat, mint a Mercedes a Hybrid korszak kezdete óta egyedül és a saját filozófiája szerint dolgozik, kitartottak az egyedi megoldásai mellett, bizonyították hogy mindig van másik filozófia, szóval én úgy gondolom, hogy lehetnek másfajta megközelítések, amelyek ugyanolyan versenyképesek tudnak lenni.”

Fel