Connect with us

Magyar Kosárlabda

A magyar férfi kosárlabda-válogatott Irántól is kikapott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott Irántól is kikapott

 A magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 90-82-re kikapott Irántól, Krétán.

    A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint az iráni csapat hét ponttal nyerte meg az első negyedet, és a magyarok a félidőre egy pontra csökkentették ugyan a hátrányukat, a harmadik, majd a negyedik felvonásban is alulmaradtak.
    Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese – amely pénteken a görögökkel szemben maradt alul 83-59-re – a folytatásban Hamburgba utazik, ahol erős ellenfelekkel (Németország, Lengyelország, Csehország) szemben készülhet az Európa-bajnoki selejtezőkre.
    A magyar válogatott az Eb-selejtezőkön Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három együttes kvalifikálja magát a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő kontinensviadalra.
    A selejtezőben három kört rendeznek, jövőre kettőt – február 17-25., illetve november 23. és december 1. között -, míg a zárásra 2021. február 15-23. között kerül sor.

Eredmény, felkészülési mérkőzés:

Magyarország – Irán 82-90 (17-24, 22-16, 22-27, 21-23)

Aegean TournamentHeraklion, Heraklion Aréna, 30 nézőV.: Koromilas, Malamasz, Kalampalakisz

Magyarország: Váradi 18/12, Benke 3, Ferencz 12/12, Eilingsfeld 14/6, Horti –. Csere: Keller 12/3, Golomán 9/3, Pongó 5/3, Perl 9, Filipovity –. Irán legjobb dobói: Jamshidi 28/6, Haddadi 14, Yakhchali 12/6.

Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Magyar Kosárlabda