Kézilabda

A Larvik kapitánya a Fradiba igazolt – HIVATALOS

A Larvik súlyos anyagi helyzetbe került csapatának kapitánya, Emilie Christensen a Ferencváros játékosa lett, jelentette be a Fradi.hu.

A 25 éves norvég válogatott irányító eddigi pályafutása során kizárólag hazájában szerepelt, 2013-ig a Tertnes Bergenben nevelkedett, majd négy évet töltött el a Glassverket együttesében, mielőtt 2017-ben a Larvikba igazolt volna. Christensen évek óta meghatározó tagja csapatainak, a Larviknak például ő a csapatkapitánya is, és klubjaival folyamatosan a Bajnokok Ligájában, illetve az EHF-kupában szerepelt. Előbbi sorozatban a 2016/2017-es és a 2017/2018-as idényben egyaránt 25, míg a mostani szezonban 22 gólt szerzett. 2017-ben a BL-ben a Larvik épp a Fradival közös csoportba került, a norvégok elleni mindkét meccset mi nyertünk, de Christensen összesen hatszor azért eredményes volt ellenünk.

Fotó: Fradi.hu

Újdonsült játékosunk legnagyobb sikere a 2017-ben a norvég válogatott tagjaként elért világbajnoki ezüstérem, emellett a két bajnoki bronzra, valamint az egy ezüstéremre is büszke lehet, csakúgy, mint arra, hogy a 2016/2017-es szezonban megválasztották a norvég bajnokság legjobb irányítójának, miközben a csapata csak a hatodik helyen zárt.

„Emilie kiváló kézilabdázó, az előző években hazája bajnokságában, a válogatottban és a Bajnokok Ligájában is bizonyította képességeit, ezért örülök, hogy a Ferencvárosba igazol – mondta új játékosunkkal kapcsolatban Bognár László, az FTC kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója. – Bízom benne, hogy gyorsan beilleszkedik az egyébként parádés egységet alkotó csapatunkba, és Kovacsics Anikóval, valamint Tóth Nikolettel együtt nagyszerűen megoldja majd az irányító posztot.”

Forrás: Fradi.hu

Fel