Connect with us

Olasz Foci

A Juventus olasz válogatott játékost igazolt

A Juventus olasz válogatott játékost igazolt

 A Juventus labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a 19-szeres olasz válogatott Federico Chiesa.

    A torinói együttes – a Ferencváros egyik Bajnokok Ligája-csoportellenfele – hétfőn a honlapján jelentette be, hogy két évre kölcsönbe megszerezte a Fiorentinától a 22 esztendős szélsőt, a korábbi válogatott Enrico Chiesa fiát.


    A Juventus az első évben 3 millió, a második évben 7 millió eurót fizet a firenzeieknek, akik 2022-ben 40 – bónuszokkal 50 – millió eurót kapnak, ha a labdarúgó játékjoga végleg a torinóiakhoz kerül.


    A Juventusnak kötelező megvásárolnia a játékost, ha három megadott sportszakmai feltételnek legalább az egyike teljesül. Amennyiben viszont nem teljesül, akkor csak opciós lehetősége lesz a vételre az olasz bajnoki címvédőnek. A sportsajtó beszámolt a feltételekről is, amelyek teljesülését biztosra veszi. Elsőként a Juventusnak a bajnokságban az első négy között kell végeznie. A másik két feltétel a játékosra vonatkozik: Chiesának a mérkőzések legalább 60 százalékán minimum 30 percet pályán kell lennie, vagy a két szezon során el kell érnie a 10 gólt és 10 gólpasszt.


    Chiesa a firenzeiek saját nevelésű játékosa, az együttesben a 2016/17-es szezonban mutatkozott be az élvonalban, azóta 153 tétmérkőzésen 34 gólt szerzett és 25 gólpasszt adott.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Olasz Foci