Alapkategória

A görög bajnokság egyik legjobbjával erősített a Békéscsaba

Manolina Konstantinou személyében sokszoros görög bajnok és kupagyőztes, valamint a nemzetközi kupaporondon is tapasztalattal rendelkező játékost igazolt a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE. A ciprusi állampolgár, 27 éves, 184 cm magas nyitásfogadó ütő a szezon végéig szóló megállapodást írt alá.

A csabai csapatnak Anastasiya Bezsonova októberi súlyos térdsérülése után vált szükségessé az erősítés, hiszen Lindsey Vander Weide és Glemboczki Zóra gyakorlatilag csere nélkül voltak kénytelenek lejátszani az előző hetek mérkőzéseit.

Nagyon boldog vagyok, hogy a karrieremet a békéscsabai klubnál folytathatom. A koronavírus-járvány miatti nehézségek okán, Görögországban kérdésessé vált a bajnokság folytatása, így ezen bizonytalan helyzetben a váltás mellett döntöttem. A játék nemcsak a munkám, hanem a szenvedélyem is, áldottnak és hálásnak érzem magam, hogy a BRSE bizalmat szavazott nekem. Motivált vagyok, alig várom, hogy bemutatkozhassak és kihozhassam a legjobbat mind magamból, mind játékostársaimból.” – nyilatkozta Manolina Konstantinou.

“Bár vékony jégen táncoltunk, hiszen az elmúlt hetekben meglehetősen szűk kerettel tudtunk dolgozni, de le a kalappal a csapat és a szakmai stáb előtt, akik minden akadályt leküzdöttek. Semmiképpen sem szerettünk volna kapkodni Anastasiya Bezsonova pótlásával, türelmesen vártunk az optimális jelöltre. Nem nagy nevet akartunk, hanem olyan sportolót, aki emberileg és szakmailag is beleillik koncepciónkba. Fontos szempont volt, hogy azonnal bevethető játékos legyen, Manolina jó formában és erőben van, ezt alátámasztja az is, hogy nemrég 31 pontot szerzett az Olympiakosz ellen. Hiszünk benne, hogy jelentős segítség lesz céljaink elérésében.” – mondta Baran Ádám a BRSE elnöke.

Forrás: BRSE

Fel