Connect with us

Spanyol Foci

A Barca elnöke szerint Setién marad az edző

A Barca elnöke szerint Setién marad az edző

Az FC Barcelona elnöke szerint a következő idényben is Quique Setién lesz a katalán csapat vezetőedzője.

Josep Maria Bartomeu egy keddi rádióinterjúban kifejtette, nem bánta meg, hogy januárban Ernesto Valverde helyére a 61 éves trénert nevezte ki, aki azóta vegyes eredményekkel ugyan, de megpróbálta megreformálni az együttes játékát.

“Setién nyilvánvalóan folytatja a munkáját. Nagyon elégedett vagyok a csapat játékának alakulásával, az utóbbi néhány mérkőzésen látszott a Setién tevékenységével bekövetkezett javulás. Nem bánom Valverde menesztését, a csapatnak lökésre volt szüksége, Setién új gondolatokat és érzéseket hozott magával” – mondta a Rac1 rádiónak.

A Barcelona a koronavírus-járvány miatti leálláskor még kétpontos előnnyel vezette a La Ligát, az újrakezdés óta azonban többször is döntetlent játszott, amit a nagy rivális Real Madrid kihasznált, és négy ponttal meglépett.

“Természetesen megnyerhetjük a bajnokságot, matematikailag ez még lehetséges, és az utolsó napig meg is kell őrizni a reményünket. A saját játékunkra kell összpontosítanunk, meg kell próbálnunk megnyerni a mérkőzéseket, miközben jól futballozunk és fejlődünk” – nyilatkozott a tréner, akiről az elmúlt hetekben olyan hírek jelentek meg, hogy a következő szezonban már nem ő lesz a Barcelona vezetőedzője.

Lehetséges utódjaként képbe került Xavi, a klub korábbi világ- és Európa-bajnok középpályása, aki maga is úgy nyilatkozott, hogy most már készen áll a Barcelona irányítására. Ugyanakkor a hétvégén megújította a következő idényre szóló vezetőedzői szerződését a katari al-Szadd labdarúgócsapatánál.




Kattints a kommenteléshez

Hagyj üzenetet!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook

Új hírek

Több Spanyol Foci